Ősszel végre belevág huszonöt éve dédelgetett filmterve, a The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) forgatásába Terry Gilliam brit filmrendező. A felvételek szeptember 29-én kezdődnek a Kanári-szigeteken – osztotta meg értesülését a The Hollywood Reporter. A Gyalog galopp, a Brian élete és a 12 majom rendezője, Gilliam egy januári Facebook-bejegyzésben írt először arról, hogy David Warren új látványtervei nyomán ismét előveszi a búsképű lovagról szóló filmet.

600full-terry-gilliam

A brit filmes, a Monty Python csoport egykori tagja negyed százada álmodik Miguel de Cervantes Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha című regényének adaptálásáról, a mostani lesz a hetedik próbálkozása. A legnevezetesebb kísérletre 2000-ben került sor. A forgatást a NATO-repülőgépek folyamatos dübörgése, a főszerepet alakító Jean Rochefort hátsérülése és a felvételek helyszínét elmosó, a felszereléseket megrongáló áradás lehetetlenítette el. A sorozatos balszerencsét a Lost in La Mancha című dokumentumfilmben örökítették meg. 2009-ben ismét előkerült az ötlet: Robert Duvall állt volna Rochefort helyére a filmben, amelyben Ewan McGregor is szerepet kapott, azonban nem sikerült összeszedni a szükséges költségvetést. Gilliam elárulta, hogy azóta átdolgozta a forgatókönyvet, ezúttal olcsóbb és egyszerűbb változatban gondolkodik és a szereposztás is változik. A szereplőkről nem szólt, de valószínűtlen, hogy a 81 esztendős Duvall lóra szállna, hogy eljátssza a lovagot.

(http://www.hollywoodreporter.com/news/terry-gilliam-don-quixote-will-680873)

( MTI )