Tizenegy hazai teátrum tizenhárom produkcióját kínálja a közönségnek a második Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 27. és június 2. között a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) felvezetéseként rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen. Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a tavalyi ötnapos eseménysorozat sikerén felbuzdulva döntöttek úgy, hogy idén is megrendezik a programot. Emlékeztetett rá: egy esztendővel ezelőtt összesen négyezren vettek részt az előadásokon; mindegyiken pótszékeket kellett biztosítani a közönség számára.     Az idén ezért már hét napon át tart a rendezvény, amelyen tizenegy hazai teátrum mutat be összesen tizenhárom produkciót. Ezek a klasszikus és kortárs irodalmi művek feldolgozásával vagy drámák adaptálásával jöttek létre – emelte ki Rázga Miklós.

színház-rajz-álarcok

„Nívós előadásokat hívunk meg, olyanokat, amelyeket a felnőtt családtagok is szívesen megnéznek. Azt gondoljuk, hogy fesztivál – amellett, hogy megismerteti és megkedvelteti a fiatal nézőkkel a színházat, mint kulturális műfajt – egyben inspirál is a felhasznált irodalmi művek, s talán más könyvek elolvasására is” – fejezte ki reményét a direktor.     Az előadások között olyan darabok szerepelnek, mint a Pécsi Balett Diótörője, a Veszprémi Petőfi Színház Légy jó mindhalálig című musicalje, a Miskolci Nemzeti Színháztól A négyszögletű kerek erdő, a budapesti Örkény István Színháztól a Csoda és Kósza vagy a Kecskeméti Katona József Színháztól a MacVedel, a kalózkísértet.     Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere arról szólt, hogy a pécsi kulturális élet évek óta egyre nyitottabb a fiatalok irányában. A polgármester szerint ebben a munkában egyre nagyobb szerep jut a Pécsi Nemzeti Színháznak. Hozzátette: reményei szerinte a családi színházi fesztivál néhány éven belül olyan komoly országos rendezvénnyé növi ki magát, mint a POSZT.     A sajtótájékoztatón kisorsolták a POSZT közönségzsűrijének tagjait is. Ennek kapcsán Stenczer Béla pécsi színművész, fesztiváligazgató elmondta: egyes OFF-programokra már április 1-jétől lehet jegyet váltani, míg a versenydarabok pontos bemutatási időpontját ezen a héten határozzák meg. Ez utóbbiakra április közepén indul meg a jegyértékesítés.     A június 5. és 14. között zajló rendezvényen a budapesti Örkény István Színház A képzelt beteg, a Katona József Színház Fényevők, a Pesti Színház Az álomkommandó, a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő és a Woyzeck, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár, az Újvidéki Színház Opera ultima, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása is látható lesz. A találkozó díszvendége idén Huszti Péter.     A versenyprogramban szerepel még a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában az Alkétisz; a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában az I. Erzsébet című előadás.

A találkozón a közönség megtekintheti a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház Bányavakság, valamint a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Vörös című közös produkcióját is.     Az idei fesztiválra Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője választotta ki az általa legjobbnak ítélt produkciókat a 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül.     A kiemelkedőbb POSZT off-programok idén is a Kodály Központ ad otthont: június 7-én a Csík Zenekar ad koncertet, vendégeik Berecz András mesemondó és Őze Áron színész lesznek. Június 9-én a Budapest Klezmer Band lép fel, az esten közreműködik Tompos Kátya és Dunai Tamás színművész. Varnus Xavér orgonaművész és Törőcsik Mari színművész 13-án Pilinszky Jánost idézik meg Bach zenéjét hívva segítségül.
A családi fesztivál részletes programja megtalálható a Pécsi Nemzeti Színház internetes oldalán, a www.pnsz.hu-n. ( MTI )