TOMM¥ €A$H, az észt hip-hop fenegyerek nem áll le: legutóbbi, Untz Untz című botrányklipje után az Eurovízión futott hatalmasat Espresso Macchiato című dalával, amellyel elhozta Észtország számára a 3. helyet. Most pedig TOMM¥ €A$H Budapestre is beugrik egy-két eszpresszóra november 20-án, a Dürer Kertbe.

TOMM¥ €A$H már nem ismeretlen a magyar közönség számára: keleti blokkbeli elvtársunk már több telt házas koncertet adott Budapesten és hazai művészek közreműködésével készítette a Pornhubon bemutatott Untz Untz klipjét is, most pedig a Dürer Kertben pöröghetünk dalaira. TOMM¥ €A$H-ről idén elsősorban az Espresso Macchiato című dala kapcsán hallhattunk, a virálissá vált, számos mémet megihletett dala az Eurovízión is nagyot ment és egyenesen a 3. helyre repítette Észtországot az olaszokat parodizáló dal. Aki pedig volt már koncertjén, az jól tudja, hogy TOMM¥ €A$H-nek nem kell koffein, hogy felpörögjön: bulijai eszement rave-ek, dalai ironikusak, ugyanakkor szürreálisak, egyszerre hozzák a számunkra is ismerős posztszovjet esztétikát, miközben gyakran nemcsak követi, de diktálja is a trendet. Instagramon több mint 1 millióan követik, ahogy klipjeit is több millióan nézik: a Little Molly videóját már 17 millióan látták, de az Espresso Macchiato is lassan 14 millió megtekintésnél jár. Fellépett már a Glastonbury, a Roskilde és a Sziget Fesztiválon is, miközben olyan előadókkal kollaborált, mint Charli XCX, Diplo, a $uicideboy$, Boys Noize, a Little Big, Salvatore Ganacchi, Tango bbno$ vagy Käärija.

Az észt rapper nemcsak dalairól, hanem merész vizuális világáról is ismert, nem csoda, hogy több nagy divatmárkával is együttműködött már, mint a Maison Margielával, az Adidasszal, a Kappával, a Diesellel vagy éppen Rick Owens-szel. Az amerikai divattervezővel közös kiállítása is volt az Észt Nemzeti Művészeti Múzeumban (KUMU).

TOMMY a divatbemutatókon is rendszerint az első sorban kap helyet, extravagáns kosztümjei pedig legalább akkora figyelmet kapnak, mint a kifutón bemutatott modellek. A Dazed magazin a befogadás, a szexuális szabadság és a testpozitivitás hőseként méltatta, annak merész módja miatt ahogyan felhívja a figyelmet napjaink érzékeny témáira, az NME excentrikus rap-stílusát emelte ki és azt, hogy az mennyire illik a jelenlegi, webbe merült őrült időkhöz. Ezt mutatja az Espresso Macchiato sikere is, amely számtalan influenszert megihletett, született a nyomán hegedű-feldolgozása is, de még Damiano David, a Maneskin frontembere is elénekelte a dalt Instagramon. Egy biztos, TOMM¥ €A$H mindenkiben kitörölhetetlen nyomot hagy, koncertjei felejthetetlen bulik és november 20-án a Dürer Kertben tombolhatunk dalaira.

A koncertre az általános jegyértékesítés május 23-án, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalon.