Az Április vitorlái immáron a harmadik dal a februárban érkező, új A Bence kalandjai albumról. Az Április vitorlái – ahogy az album összes tétele – Krusovszky Dénes versének átdolgozása. A Zsurlók lemezbemutatója február 28-án lesz a Magyar Zene Házában.

A Bence kalandjai Jobbágy Bence szólóprojektjeként indult, a harmadik nagylemezhez megérkezve azonban a név immáron egy zenekart takar -Jobbágy Bence (ének, gitár), Bartek-Rozsnyói Judit (hegedű, brácsa), Takács Noémi (ének), Günsberger Ákos (gitár) és Szeifert Bálint (nagybőgő) -, még teljesebbé téve a hangzást és az alkotómunkát. A zenekari hangzás ereje különösen tetten érhető a most megjelenő új dalban.

„Az Április vitorlái a személyes kedvencem az új lemez dalai közül. Szépen illeszkedik a korábbi Bence kalandjai dalok sorába, egyben nagyon jó példa arra, micsoda ereje van annak, amikor beszáll a zenekar és amikor kiszáll a zenekar.” – Meséli a dalról Bence. – „Szép versből lett szép dal, ha engem kérdeztek.”

A februárban érkező Zsurlók című új albumról korábban már kettőt bemutattak, a Képeslap és a Madarak bámulnak után pedig itt az Április vitorlái. A lemezízelítőként szolgáló dalok mindegyikét Kővágóörsön rögzítették egy live session videóban, megismertetve a közönséggel a zenekari felállást és az élő hangzást. A lemezen helyet kapó darabok mindegyike Krusovszky Dénes Áttetsző viszonyok című verseskötetéből válogatva kapott zenei kíséretet. A lemezbemutató koncert február 28-án a Magyar Zene Házában lesz, a koncert után pedig egy beszélgetés is lesz a zenekarral és a költővel.

Lemezbemutató koncert: https://www.facebook.com/events/1201604254261604
Jegyvásárlás: https://ligetplusz.hu/jegyek/bencekalandjai-zsurlok-mzh-2025-0228