Még júliusban jelent meg a budapesti Mirror zenekar második nagylemeze Lépés, lélegzet címmel a H-Music gondozásában. Az albumról eddig két dal, a Fish!-főnök Kovács Krisztián vendégszereplésével készült Hív még, illetve a Van-e még kapott hivatalos videót. Most pedig harmadikként a Ház, ágy, testvérek kapott vizuált, egy koncertklip formájában, amely a tavaly októberi lemezbemutató bulin került rögzítésre a Barba Negrában.
A klipet Kerecsen László /SYNDROME/ rendezte és ő maga felelt az utómunkákért is.
A Szapek Gergő (gitár), Juhász Ferenc (gitár), Nagy Sándor (dob), Szilva János (basszusgitár), Acosta Olivér Miguel (ének) alkotta Mirror élőben is igen aktív mostanság: míg ősszel a saját bulik mellett a Fish! társaságában is nyomtak egy igen intenzív turnét, hamarosan a Junkies zenekar mellé szegődnek, hogy februárban és márciusban együtt adjanak jó pár felejthetetlen bulit a közönségnek.
Február 3-án a győri Bridge-ben indul a turné, majd következik Nyíregyháza (02.10.), Budapest (02.17.), Mezőkövesd (03.08.), végül Dunszerdahely zárja a sort (03.09.).