Újra megjelent, és a korábbi kiadásokhoz képest két bónuszfelvétellel bővült a Joy Division Substance című lemeze. A legendás manchesteri posztpunk csapat kislemezgyűjteményét vinylen és CD-n egyaránt kiadta a Warner Music.

Portrait of Joy Division

A Substance című korongot először 1988-ban, nyolc évvel a Joy Division megszűnése után adta ki a Factory Records. A lemez a zenekar 1977 és 1980 közötti kislemez- és EP-felvételeit tartalmazta, A és B oldalakat egyaránt. A mostani kiadáson a két bónuszfelvétellel együtt 19 szám felújított változata található. A hangfelvételeket 2010-ben maszterelték újra, a két extra felvétel az As You Said, valamint a Love Will Tear Us Apart egy korábbi verziója – tájékoztatta a lemezt Magyarországon forgalmazó Magneoton/Warner az MTI-t.

Az As You Said a Joy Divison két instrumentális számának egyike (a másik az Incubation), amely eredetileg 1980-ban, egy hónappal Ian Curtis énekes halála után jelent meg, a Komakino című kislemez B oldalán. CD-n eddig csak két válogatás kiadványon volt elérhető, a korai felvételeket és ritkaságokat tartalmazó Warsaw-n (1994), valamint a Heart & Soul című négylemezes dobozban (1997). Az As You Said érdekes elektronikus zenei kísérlet, amely – talán nem kis fantáziával – a Joy Division utódzenekara, a New Order 1983-as popslágere, a Blue Monday előfutárának is tekinthető.

maxresdefault

A Love Will Tear Us Apart a Joy Division legismertebb dala, a Substance korábbi kiadásain a stockporti Strawberry stúdióban rögzített változat szerepelt. A mostanira felkerült másik bónusz a szám egy korábbi felvétele, amelyet 1980. január 8-án az oldhami Pennine stúdióban készítettek. Ez volt az eredeti, de Ian Curtisnek és Martin Hannett producernek nem tetszett a végeredmény. A második, ma már világszerte ismert verzión Curtis gyakorlatilag Frank Sinatra stílusában énekel.

A Joy Division 1977 és 1980 között létezett, de hatása a mai napig érezhető számos európai és amerikai együttes zenéjén. A csapat (Ian Curtis – ének, szövegek; Bernard Sumner – gitár; Peter Hook – basszusgitár; Stephen Morris – dob) hangzását a sötét tónusú, lüktető zene, Hook szokatlan basszusdallamai és Morris sokszínű dobjátéka mellett a Martin Hannett producer által kreált zörejek alakították, és Curtis hideg és komor éneke, irodalmi mélységű, elgondolkodtató szövegei tették teljessé.

joydivision

A zenekar két stúdióalbumot készített (Unknown Pleasures – 1979, Closer – 1980) a Factory Recordsnál, a második már Ian Curtis halála után jelent meg: az epilepsziás rohamokkal küzdő 23 éves énekes 1980. május 18-án felakasztotta magát, egy nappal azelőtt, hogy a Joy Division amerikai turnéra indult volna. A megmaradt három tag nem sokkal később New Order néven folytatta tovább. Peter Hook 2013 márciusában fellépett az A38-on a The Lighttal. Utóbbi koncerten a Substance-en szereplő számok közül hetet játszott el zenekarával a budapesti közönségnek, a következőket: No Love Lost, Leaders of Men, Digital, She’s Lost Control, Atmosphere, Transmission és Love Will Tear Us Apart.

 
Forrás: MTI
Képek: MTV, playbuzz.com