Bodies, Alive, I Stand Alone – három már-már himnikus, meghatározó sláger a 2000-es évek elejéről, melyek a mai napig gyakran csendülnek fel a különböző rockdiszkókban. Aki pedig szerda este a Barba Negra felé vette az irányt, mindhárom szerzeményt hallhatta élőben is, a Godsmack ugyanis egy rendkívül erős pakkal, a Drowning Pool és a P.O.D. társaságában indult idén útnak, mely turné harmadik állomáshoz ért Magyarországon.
Azt gondolhatnánk, hogy a ’90-es évek óta működő három ilyen legendás csapat már megannyi alkalommal megfordult hazánkban, ám a Drowning Pool egyenesen most debütált Magyarországon, míg a P.O.D. csupán másodszor, a főcsapás Godsmack pedig harmadszor látogatott el hozzánk március 26-án. Ahogy az is érdekes, hogy itthon talán pont az utóbbi csapat futott a legkevésbé ebből a trióból, ellentétben a tengerentúllal.
Első magyar koncert ide vagy oda, a jelen turné nyitó produkciójaként funkcionáló Drowning Pool csupán hat dalt nyom estéről estére, így a Barba Negra közönségének is csak ennyi jutott az 1996-ban alakult texasi bandából. Az első két állomáshoz képest azonban a dallistán máris frissítettek kicsit, kikerült a műsorból a 37 Stitches, a helyére pedig egy feldolgozást – Billy Idol Rebel Yelljét – illesztettek.
A csapat egyébként hét nagylemezt jelentetett meg eddig, a legutóbbi 2022-ben jött ki Strike A Nerve címmel, mindezek ellenére ezen az estén csak 2010 előtti dalokat kaptunk. Legnagyobb slágerük kétség kívül a 2001-es Bodies, így senkit nem ért különösebb meglepetésként, hogy ezzel zárták szűk félórás koncertjüket a srácok, amit amúgy a szintén debütlemezes címadó Sinnerrel nyitottak.
Nem is csoda, hiszen az 1992-ben alakult csapat is csupán egyszer járt hazánkban, hat éve a székesfehérvári FEZEN Klubban léptek fel. Ők már 11 nagylemeznél járnak, és nem hanyagolták tavaly megjelent új korongjukat sem: több dal is elhangzott az albumról, köztük az eredetileg a Tatiana Shmayluk vendégszereplésével készült Afraid To Die és a Randy Blythe-tal közösen rögzített Drop. Az új dalok tökéletesen illeszkedtek az olyan gigaslágerek közé, mint a Satellite vagy a Youth Of The Nation, a zárást pedig ők sem bízták a véletlenre: az Alive-ra tombolhattunk még egy hatalmasat, mielőtt átadta volna a P.O.D. a terepet a Godsmacknek.
Minden esetre ha valaki nem ismerte volna a Godsmack alapfelállását, annak tuti fel se tűnt volna, hogy nem a rendes line upot láthatjuk most, annyira egyben volt a csapat – Erna és a másik alapító Robbie Merrill basszusgitáros mellett – a nem csak húzósan, de rendkívül látványosan is doboló Will Hunttal (Evanescence) és Sam Bam Koltun gitárossal kiegészülve.
A színpadhoz az öltözőből a backstage folyosón át vezet az út, és hogy ez utóbbi hogyan fest, abba most mindenki nyerhetett egy kis betekintést, ugyanis a kivetítőn – a korábban már többször a Godsmackkel turnézó Beastie Boys-os Mix Master Mike videós felvezetője után – végigkövethettük a négy zenész útját a világot jelentő deszkákra, ahol aztán az elvileg utolsó (Sully Erna ugyanis azt nyilatkozta, hogy nem lesz több Godsmack lemez) albumos Surrenderrel kezdetét vegye a jó 100 perces csoda.
Túl sok újdonság nem volt ugyan a legutóbbi, 2022-es budapesti koncerthez képest, amit szintén a Barba Negrában rendeztek, a zenekar profin összerakott műsora mégis az elsőtől az utolsó pillanatig remekül működött. Mint ismeretes, Erna dobosként kezdte, így nem maradhatott el a dobpárbaj – a még mindig hátborzongatóan zseniális Voodoo után –, aminek különlegessége volt ez alkalommal ugyebár, hogy nem jól megszokott zenésztársával, hanem Will Hunttal néztek farkasszemet a két dobszerkó mögött, ahol olyan slágerekbe is belekóstoltak, mint egy-egy Rush vagy Aerosmith szerzemény.
A ráadásblokkra előkerült a zongora is, ami mögül Erna ismét a depresszió, vagy különböző addikciók következtében elhunyt zenészeknek ajánlotta az Under Your Scars-t, egyben kiemelvén mentális egészséggel foglalkozó alapítványa, a The Scars Foundation szerepét. A nehezebb téma után a Bulletproof hozott enyhülést, majd akárcsak az előző két banda, ők is a végére hagyták a slágerzúzdát, és a 2002-es I Stand Alone-nal búcsúztak.
Amikor bejelentették ezt a turnét, már előre borítékolható volt, hogy egy baromi erős este elé nézünk, az elvárásoknak pedig maximálisan eleget tett mindhárom brigád. Reméljük, most már sűrűbben jönnek majd felénk, igény jól láthatóan van rá.
Szöveg, fotók: Máté Évi
