A kaliforniai vörös csípős paprikák, vagyis a Red Hot Chili Peppers 32 állomásból álló 2022-es világkörüli stadionturnéja június 4-én indult a spanyolországi Sevillából, így az 5. bulinak otthont adó Budapestre még abszolút frissen érkezett a show. Ráadásul június 15-én a Puskás Arénában megrendezett buli hazánk legnagyobb sportkomplexumának életében is mérföldkőnek számított, hiszen ez volt az első koncert a stadion történetében.
A hazai futball szívcsakrájának számító monumentális építmény minden előzetes várakozásomat felülmúlta, ugyanis belépve a füvet védő műanyag lapokkal gondosan letakart küzdőtérre egy valószínűtlenül hatalmas tér kellős közepén találtam magam, ami önkéntelenül is a magasba rántotta a tekintetemet. Miután szájtátva néhány körbeforgás után sikerült a személyes koordináta rendszerem vonatkoztatási pontjait megtalálni, a fellépése vége felé közeledő Nas-ra kezdtem fókuszálni. Épp az 1996-os If I Ruled The Word (Imagine That) taktusai dübörögtek, amire a tavalyi albumával végre a Grammy-díjat is elnyerő New York-i rapper olyan természetességgel és lazán hányta a rímeket a színpadról, hogy azonnal megvett bármelyik jövőbeli önálló fellépésére is! Sajnos már csak három számot nyomott el, de azokat olyan energiával, hogy egyedül betöltötte a színpadot.
Szóval őszintén bántam, hogy nem érkeztem előbb, már csak azért is, mivel fotós kolléganőm elmondása szerint a Nas előtt melegítő funkot és progresszív R&B-t nyomó Los Angeles-i basszeros-énekes, az extravagáns külsejű Thundercat szintén igazi zenei csemegével szolgált. Nem csoda, hiszen már ő is magáénak tudhatja a legrangosabb tengerentúli zenei díjat megtestesítő arany gramofon szobrocska két példányát.
Az ezt követő szűk háromnegyed óra a fokozódó várakozás jegyében telt el. Öröm volt nézni, ahogy lassan, de biztosan mind az 52 ezer néző megérkezik a jegyének megfelelő szektorába, ki a küzdőtérre, ki a magasba vesző lelátó valamelyik karéjába. Ahogy a nap sugarai egyre fáradtabbá váltak, és már csak alig szűrődtek át a fejünk fölött 50 méterrel körbefutó szerkezeti elemeken, egyszer csak megelevenedtek a színpad gigantikus ledfalai, és minden nagyobb felhajtás nélkül elkezdődött az est fő attrakciója.
A Red Hot Chili Peppers egy önfeledt jammeléssel indított, amit szimbolikusan a rajongók felé tett kinyilatkozásként is fel lehetett fogni: „Íme, ismét itt van köztünk John Frusciante!” Igaz ugyan, hogy a 2009-ben kilépő tékozló fiú már 2020-ban visszatért társaihoz, és a Rick Rubin produceri irányítása mellett idén április elsején megjelent 12. RHCP album, az Unlimited Love alkotói folyamatából is derekasan kivette a részét, azonban a nagyközönség csak most, ezen a turnén láthatja először újra együtt őket.
A setlist gerincét a Californication, a By The Way és a Stadium Arcadium albumok legnagyobb slágerei alkották, de az este legidősebb szerzeményeként az 1991-es Blood Sugar Sex Magikről is elhangzott egy szám (Give It Away), sőt, az először a ’93-as Csúcsfejek című mozifilm betétdalaként kijött Soul To Squeeze is felcsendült. De természetesen az új album dalaiból is kaptunk ízelítőt – szerencsére sem sokat, sem keveset, pont annyit, amennyit a közönség még be tudott fogadni. A megklipesített Black Summer és a These Are The Ways mellett az élőben nálunk debütáló It’s Only Natural illetve az Aquatic Mouth Dance is remekül belesimult a koncert ívébe. Talán azért is, mivel már csak a setlistet bogarászva fedeztem fel, hogy mind a 17 eljátszott dal producere Rick Rubin volt, ami azért önmagában garancia lehetett a koherenciára.
Az igazi Chili rajongók természetesen az új szerzeményeket is kívülről fújták, de az igazán felemelő érzés az volt, amikor a legnagyobb sikereket 50 ezer torok énekelte a zenekarral együtt. A számok közötti jammelés jellegű átvezető részekben főleg Frusciante és Flea mutatta meg virtuóz hangszeres tudását, de a Will Ferrell hasonmásnak is beillő Chad Smith dobszólói mellett sem mehetünk el szó nélkül: hihetetlen energikusságát az este alatt széttört dobverők is jól érzékeltették.
Szerencsére a több emelet magas, a háttérből tetőként a színpad fölé is visszahajló mega-ledfal és az oldalsó megjelenítők a legapróbb részletet is megmutattak még a hátsó sorokban állók számára is. A vizuál egyébként nem volt túlspilázva, túlnyomó részt magukat a főszereplőket láthattuk, azonban színekkel durván megeffektezve. Az egésznek volt egy olyan pszichedelikus hatása, mintha egy lávalámpán keresztül szemléltük volna a bulit.
A külsőségeknél maradva a show-t kétségtelenül a nemrég még a Kenobi című Star Wars sorozatban is felbukkanó Mr. Blazary vitte el, akit a Disney sminkeseinek sem nagyon kellett elmaszkírozniuk szerepéhez, hiszen a való életben is olyan, mintha egy messzi-messzi galaxisból érkezett volna. Szokásos szoknyája alól kikandikáló fehér fecskéje azért minden előbukkanásakor mosolyt csalt az arcomra, de neki még ez is jól áll. Flea becenevéhez híven ezúttal is nikkelbolhaként pattogott, csak a rá jellemző mozgáskoordinációval tépte a basszusgitárja húrjait, vagy éppen két szám között kézen járva jött be a színpadra. Mindezt úgy, hogy már a 60. életévét tapossa!
Szálkásság tekintetében az ujjatlan pólót hamar a félmeztelen outfitre cserélő, de nadrágjával a Twister-játék színes pöttyös szőnyegét utánzó frontember, Anthony Kiedis sem szégyenkezhet, és természetesen ő is beleadott apait-anyait az éneklésbe. Viszont szerencsére ő nem esett abba a hibába, mint sok más pályatársa, és a mikrofont a számok között nem használta üres szócséplésre. A hálás közönséget nem is nagyon kellett „hájpoltatni”, e nélkül is élvezték a koncert minden másodpercét. Kiedis hátrafele fordított narancssárga baseball sapkája antagonisztikus ellentéteként a néhány számban feltűnő session billentyűs, Chris Warren sísapkája igazán megmagyarázhatatlan jelenség volt a majd’ 30 fokos melegben, bár egyértelműen extrém sport lehetett (el)viselnie. Bár az is lehet, hogy csupán a Snow (Hey Oh) inspirálta erre… A látványból talán csak Frusciante lógott ki a maga túlságosan is szomszédsrácos, normcore stílusú farmer-teniszpóló kombójával, bár csupán erre a kinézetre is bármikor alapíthatna egy grunge bandát. Persze nem tisztességes ezen élcelődni, hiszen mindennél fontosabb, hogy világbajnok gitárjátéka ismét a RHCP-hangzását erősíti!
A koncert egyértelműen a végére érte el a tetőpontját, a Give It Away megőrülése után így joggal várhattunk egy fergeteges ráadást, azonban ezúttal mindössze csak egyetlen szám, a By The Way volt a jutalma a közönség végig kitartó szeretetének. Azért Flea ennek is megadta a módját, hiszen kedvenc kosárlabda csapata, a Los Angeles Lakers logójával kipingált hangszerét akasztotta ekkor a nyakába. Ám az utolsó taktusok elültével sajnos vége szakadt a bulinak, és elmaradt az elvileg betervezett záró szám, az Under The Bridge, ami azért sokakban hagyott fájó hiányérzetet. Ennek valószínűleg némi technikai oka is lehetett, mivel az utolsó előtti szám alatt lehetett látni, hogy Anthony kiveszi a fülmonitorját, és ekkor némi bizonytalankodás érződött az egész bandán is.
A hangzást illetően még egy negatívumot meg kell említeni: a nézők közül sokan panaszkodtak rá, hogy a lelátó bizonyos helyein, de a küzdőtér hátsó traktusaiban sem volt rendben a sound. Magam is tanúsíthatom, hogy a hangerő és a testet megremegtető basszusok hangnyomása is OK volt, de a magas és közép mintha teljesen hiányzott volna a hangképből, az ének pedig egy nehezen érthető masszaként hallatszott. A beszámolók és fotósunk saját tapasztalata alapján is nagyjából a színpad felé eső harmadig volt hibátlan a hangosítás, majd valószínűleg felzabálta azt az irdatlan tér. De mivel ez volt az Arénában a hangpuding próbája, így viszonyítási alapként reméljük, hogy a következő produkció majd figyelembe fogja venni ezt is.
Összességében azonban egy remek koncert részesei lehettünk, ami ugyan csak 1 óra 41 percig tartott, de maximálisan megerősített mindenkit abban, hogy a kaliforniai rock & roll életérzés 60 körül is maximálisan vitális, és továbbra is dübörög. Az Arénából kifele ballagva akaratlanul is meghallottam egy harmincas lány barátnőjéhez intézett összegzését: „Jó sokára ért ide a Jézuska, de azért megérte!”
2022 Global Stadium Tour, Budapest setlist
1. Intro Jam
2. Around The World
3. Dani California
4. I Like Dirt
5. These Are The Ways
6. Scar Tissue
7. Aquatic Mouth Dance
8. Snow (Hey Oh)
9. Right On Time
10. It’s Only Natural
11. Tell Me Baby
12. Don’t Forget Me
13. Californication
14. Black Summer
15. Soul To Squeeze
16. Give It Away
Ráadás:
17 By The Way
fotó: Máté Évi
szöveg: Majsa Tibor