30 év nagy idő egy előadó életében, ami jó ürügy lehet arra is, hogy újra középpontba állítsa kezdeti sikereit. A popzene 192 centiméteres sebhelyes arcú „pecsétfókája” (a neve ugyanis mindkét kifejezést is jelentheti az angolban), Seal másfél évtized után tért vissza hazánkba, hogy Celebrating 30+ Years Of The Classic Albums I & II című turnéját a budapesti MVM Dome-ban zárja július 30-án.
A koncert szokatlan módon takkra 8 órakor elkezdődött, aminek az oka talán a szomszédos Fradi stadionban zajló, és csak később véget érő mérkőzés lehetett, hogy a metró kapacitásbeli szűk keresztmetszete miatt ne torlódjon össze az egyenként külön-külön is 20-20 ezres tömeg. Így aztán a későbbi startokhoz szokva az első szám már javában dübörgött, mikor beléptünk az arénába, és elfoglaltuk székeinket.
Az AIKIN (All I Know Is Now) tavaly februárban jelent meg kislemezként, lezárva Seal több mint egy évtizedes hallgatását, és alapos indok volt rá, hogy ez nyissa a koncertet. Producere ugyanis az a Trevor Horn volt, aki Adamski 1990-es Killer című acid house dalát hallva figyelt fel a tehetséges énekesre, és felismerte, hogy sokkal több tehetség rejtőzik benne. Miután a felvétel Number One lett Londonban, azonnal le is szerződtette saját, ZTT nevű kiadójához. Itt jött ki aztán Seal címként saját nevét viselő 1991-es első, majd három évvel későbbi második albuma is, melyek stúdiómunkálatait szintén személyesen maga Horn irányította.
A lendületes track alatt ledfalak és kivetítők hiányában a távolság miatt kissé hunyorogva próbáltam szemügyre venni hősünk outfitjét, amit egyáltalán nem gondolt túl. A fekete bőrnadrág és –kabát, illetve fehér ing és cipő ugyanolyan minimalizmust sugárzott, mint a színpadkép. Ennek ellenére a dolog működött, ugyanis a rengeteg kék, lila, zöld és piros lámpa igazi klubhangulatot teremtett a világot jelentő deszkákra. A gitár, basszusgitár, billentyű és dob felállás tovább erősítette ezt a letisztultságot, és a hangzásra sem lehetett panasz. Már csak azért sem, hiszen a turné zenei rendezője maga Trevorn Horn volt.
Természetesen a koncerten csak úgy sorjáztak az A-listás slágerek, mint a Fly Like An Aagle, a Future Love Paradise, a Killer vagy a Batman filmzeneként elhíresült Kiss From A Rose. A közönség valamennyit kívülről fújta, de akkor vált igazán személyessé a koncert, amikor az ingujjra vetkőzött Seal a Prayer For The Dyingot énekelve lejött a színpadról és a székek közti folyosón sétálgatva fogta meg a felé nyújtott kezeket, hogy végül a stadion közepén egy székre állva fejezze be a dalt. A hangulatot fokozandó a koncert során egyébként még jó párszor tette tiszteletét a közönség soraiban, hogy bőszen osztogassa a pacsikat a lelkes rajongóknak.
Igazi meglepetés volt a Talk Talk Life’s What You Make It című 1985-ös sikerének feldolgozása, amit a Killer extra hosszú változata követett. Ekkorra a biztonságiak legnagyobb igyekezete ellenére a szigorú ültetéses rend is teljesen felborult már, és mivel egyre többen tolongtak a színpad előtt, inkább feladták a közönséggel való további küzdelmet. Seal többször megénekeltette a publikumot, bár az első próbálkozásnál még viccesen letolta őket a bátortalanul elhaló válasz miatt, mondván, hogy ezért vettek jegyet?
Seal tökéletesen bizonyította zenei sokoldalúságát, ugyanis azon kevés előadó közé tartozik, akiknek ugyanolyan jól állnak a pörgős dalok, mint a lírai szerzemények. Ez utóbbiak interpretálása közben pedig nem egyszer akasztott a nyakába akusztikus gitárt, hogy azzal kísérje magát. Ahogy haladtunk előre az időben, egyre többször monologizált a számok között, mint egy saját hatása alatt felbátorodó prédikátor, pedig ez estben a kevesebb megszakítás többet dobott volna a hangulaton, mert a dalok egytől-egyig önmagukért beszéltek. Természetesen nem lehetett két első albumának összes szerzeményét bemutatni, de számomra azért maradtak hiányok, így a The Beginning, a Whirlpool, a Violet, a Don’t Cry vagy a Newborn Friend simán beleférhetett volna még a setlistbe.
A kötelező ráadást a Crazy nyitotta, majd jött a zenekar tagjainak bemutatása, akik meg is érdemelték a méltatást, ugyanis Zach Wish gitáros, Drew McKeon dobos és Simon Bloor billentyűs, illetve a basszeros Gail Ann Dorsey egyaránt hangszereik virtuózai. David Bowie egykori legendás kísérőzenésze egyébként a vokáljai mellett a záró Love’s Divine-ban is szerepet kapott, hiszen duettet énekelhetett a főnökkel. Mivel a budapesti volt a turné záró állomása, a végső búcsú előtt Seal még színpadra szólította a háttérben dolgozó teljes crew-t, hogy így köszönje meg nekik az egész koncertkörút alatti munkájukat.
Mi pedig csak reménykedhetünk, hogy nem kell újabb évtizedet várni a következő magyarországi koncertjére, és mihamarabb visszatér hazánkba Seal, akár a sorrendben következő két albumának újrajátszó koncertjével…
Setlist:
1. AIKIN (All I Know Is Now)
2. Fly Like An Eagle (Steve Miller Band cover)
3. Future Love Paradise
4. Deep Water
5. Dreaming In Metaphors
6. Prayer For The Dying
7. Touch / Loneliest Star
8. Life’s What You Make It (Talk Talk cover)
9. Killer (Adamski cover)
10. Bring It On
11. Kiss From A Rose
Ráadás:
12. Crazy
13. Love’s Divine
Szöveg: Majsa Tibor
Telefonos fotók: Máté Évi
