A Puskás Aréna, három telt házas Budapest Aréna és tizennégy telt házas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet.

A 2004-ben még Marsalkó Dávid szóló projektjeként alakult Halott Pénz az elmúlt több mint húsz évben olyan dalokkal vált az ország egyik legnépszerűbb zenekarává, mint a Feneked a gyengém, a Valami van a levegőben, a Darabokra törted a szívem vagy az Amikor feladnád. Fülbemászó szövegeikkel nemcsak a slágerlistákat hódították meg, de az emberek szívét is. A slágerek sora idén tavasszal a Gyerekekkel gazdagodott: a dalhoz készült klipet már 4,5 millióan látták, és rövid idő alatt igazi koncertkedvenccé vált.

Kevés hazai zenekar mondhatja el magáról, hogy pályafutása során szinte az összes jelentős magyarországi koncerthelyszínt megtöltötte. A Halott Pénz zsinórban tizennégyszer adott telt házas koncertet a Budapest Parkban, háromszor töltötte meg a Budapest Arénát, 20. születésnapját pedig a Puskás Arénában ünnepelte. Az idei évet Európa-turnéval indították, májusban a Parkban ünnepelték az Ülni. Örülni. Megőrülni. lemez 10. születésnapját, nyáron pedig a legnagyobb hazai fesztiválokon játszottak és teltházas koncertet adtak a Plázson és a Gyárkertben is. Erre az izgalmas évre teszik fel a koronát egy nagyszabású évzáró koncerttel december 29-én az MVM Dome-ban.

A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet szeptember 4-én, 10 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés szeptember 7-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

Jegyvásárlás: https://www.livenation.hu/tickets/edp1690355
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2183042842539477/