A Summer Hell után, ezúttal már őszies köntösben ismét egy két helyszínes minifesztiválnak adott otthont a Baraba Negra: november 13-án eredetileg hét zenekar vette volna be a helyszínt, végül azonban öt banda fellépése valósult meg, de hiányérzetünk így sem lehetett. Hatebreed, Life Of Agony, Despised Icon, Carnifex és Suffocation: a fellépők neve ismételten garancia volt egy igazán kemény, zúzós estére.
A sok zenekar miatt természetesen nagyon korai, 18.15-ös kezdéssel indultak a bulik. Elsőként a Blue sátorban a Carnifex nyitotta az estét. Az amerikai deathcore brigád gyakori vendég nálunk, a mostani volt a tizenegyedik fellépésük, itthon is sok rajongójuk van. Legutóbb viszont kifejezetten régen, hat éve léptek fel még a régi Barba Negrában.

A kezdésre már egy gombostűt sem lehetett leejteni a sátorban, ez végig jellemezte az estét a kisebb színpadnál. A Scott Ian Lewis énekes vezette csapat most a napokban hozta ki a legújabb – sorrendben immár tizedik – More Than Misery című lemezét, jelenleg is ezzel turnéznak. A Carnifex koncertek kifejezetten intenzív, sötét hangulatú és könyörtelenül súlyos deathcore bulik, a srácok pedig ezúttal is hozták a formájukat. Masszív hangzás és elképesztő zúzás volt végig.

Egy igazi best of műsort kaptunk, nem maradhattak ki a zenekar régi ikonikus, Lie To My Face és Slit Wrist Savior számai, de az összes lemezről szerepelt egy-egy dal, volt In Coalesce With Filth and Faith, Hell Chose Me is.

Az új lemezről pedig a More Than Misery és a Roses & Rotting Corpses szerzeményeket játszották el. Az énekes mellett a hegyomlás méretű Cory Arford és Neal Tiemann gitárosok szállították a gyilkos riffeket, Fred Calderon basszusgitáros és Shawn Cameron dobos pedig a biztos alapokat.

Scott elképesztő acsarkodó hörgései között még arra is jutott ideje, hogy egy fiatal, 12 éves rajongót is felköszöntsön a szülinapján.

Utána gyorsan át a Red Stage, ahol a Life Of Agony kezdett bele a koncertjébe.

Ők talán kicsit kilógtak az estéből, mert az ő zenéjük volt a legkevésbé súlyos, azonban az élő teljesítményükkel igencsak rácáfoltak erre, egy kellően nyers, érzelmes és erőteljes koncertet adtak. A Red sátorban kifejezetten szellős volt a telítettség, így gyorsan az első sorokba lehetett jutni a kezdésre.

A Keith Caputo énekes vezette zenekar hangzására leginkább a hardcore, az alternatív metal és a grunge jegyek keveréke jellemző. A hetedik hazai fellépésük volt ez, azonban új lemezt nem hoztak ki mostanában, ezért a setlist a két ikonikus régi korong, a Rivers Run Red és az Ugly tételei adták.

A Vörös folyós albumról a This Time, River Runs Red, Bad Seed, Respect képében egyből négy nagy slágerrel nyitottak. Látszott rajtuk, hogy igazán élvezik a zenélést, Keith Caputo énekes, Joey Z gitáros és Alan Robert basszusgitáros alkotta az eredeti tagságot, míg Veronica Bellino dobos később csatlakozott hozzájuk.

Az Ugly blokknál az Ugly, Lost at 22, I Regret, Fears, Damned If I Do szerepelt. Keith hangjában végig ott volt az igazi őserő, rendkívül érzelmes, karcos és dinamikus volt az egész koncert alatt. A nagyra méretezett fehér pólójában végig uralta a színpadot.

A Method of Groove után következő Through and Through alatt Joey és Alan a Pantera ikonikus Walk, majd a Sepultura Roots Bloody Roots riffjeit csempészte be, a közönség legnagyobb örömére. Végül a nagy sláger Underground zárta az egy órás koncertjüket, biztosan sok új rajongót szerezve a zenekar számára.
![]()
Egy gyors szünetet követően ismét a kisebbik színpad következett, ahol a deathcore brigád Despised Icon kezdett. Ezúttal is tömve volt a hely, alig lehetett beférni a sátorba.
![]()
A kanadaiak az extrém metal és a deathcore műfajának egyik úttörői és meghatározó alakjai, a legjellegzetesebb vonásuk, hogy két énekesük van, Alexandre Erian és Steve Marois. Szintén többször láthattuk őket, a mostani volt az ötödik hazai koncertjük. Tavaly jelent meg a legutóbbi lemezük, mely a Shadow Work címet kapta.
![]()
![]()
A kanadai srácok a deathcore-t a hardcore-osabb vonal felől közelítik meg. Hatalmas és precíz aprítást végeztek, látszott, hogy a tagok rutinos zenészek, azonban a koncert fele után én már kifelé tartottam, mert kicsit rá kellett pihenni az este fő attrakciójára, akik nem más voltak, mint a Hatebreed.

Az amerikai hardcore banda fellépése gyakorlatilag kihagyhatatlan volt, az este legnagyobb nevei kétségkívül ők voltak ezúttal is. Számtalanszor láthattuk őket magyar színpadon, fesztiválon és klubkoncerteken is játszottak nálunk, egészen a korai időszaktól kezdve visszajárók.

Legutóbb két éve a Dürer Kertben láthattuk őket, a jubileumi 30 éves turné keretein belül, de hát őket soha nem lehet megunni.

Az estén Jamey Jasta énekes, frontember, alapító tag mellett Matt Byrne dobos, Frank Novinec és Wayne Lozinak gitárosok és az újonc Carl Schwartz basszusgitáros alkotta a bandát, utóbbit a First Blood zenekar énekeseként is ismerhetjük.

Ők is új lemezzel turnéznak, a napokban frissen megjelent Fatal Paradox sorrendben már a kilencedik lemezük, melyről az este folyamán három dalt is eljátszottak, a Kill Count Increase-t, a Make The Demonst Obey-t és a Carrion Choirt.

A Hatebreed koncertjei a hardcore metal egyik legintenzívebb, legenergetikusabb és legzúzósabb bulijai. Ezúttal sem volt másként, Jamey egyből bevonta a közönséget. Kezdésnek olyan klasszikusokat kaptunk, mint a Tear it Down, Live for This, To the Treshold, és az As Diehard as They Come, egyből be is indult a buli, hatalmas circle pitek és crowd surfingek indultak a közönség soraiban.

Az énekes többször is hangsúlyozta, hogy mennyire szeretnek a csodálatos Budapesten játszani és megkérdezte kinek hányadik Hatebreed koncertje a mai, majd az újakat külön üdvözölte és felköszöntött egy születésnapos rajongót is. Kiemelte, hogy ők egy nagy család és közösség, melyben minden rajongót szeretettel várnak.

Extra elemként egy óriási fekete labda is bekerült a közönség soraiba, melynek a Ball of Death nevet adták, a rajongók pedig láthatóan élvezték a plusz játékot, ezért egy újabb és nagyobb labda is bekerült „I guess we need a bigger ball of death” jelszóval.

A kedvenc Hatebreed lemezemről a The Rise Of Brutality-ról ezúttal három szám került be, a Live For This, This Is Now és a Tear It Down. Megemlékeztek róla, hogy nehéz éven vannak túl, Wayne gitáros egy súlyos betegséget követően gyógyult fel és Lou Kollert a Sick Of It All énekesét és barátjukat is elveszítették.

A Destroy Everything, Empty Promises, Smash Your Enemies, Before Dishonor számok alatt volt a legnagyobb beindulás, az egész terem mozgásban volt a hardcore klasszikusaira. Ezúttal is egy igazán intenzív és erőteljes bulit kaphattunk, természetesen kiváló hangzással a srácoktól, kellően megmozgatva az összes rajongót. Jamey viccesen meg is jegyezte, hogy másnapra senki ne csináljon programot, csak mondja, hogy egy Hatebreed koncerten volt. Hát igen, bennük soha nem lehet csalódni, élőben mindig fantasztikusak.

Teljesen elfáradva, a Blue színpad felé indulva az este utolsó fellépője, az amerikai death metal leganda Suffocation zárta az estét. Az ő koncertjükbe már csak belenéztem, mert nem kifejezetten az én világom a zenéjük, és hát egy Hatebreed koncert után minden energiája elfogy az embernek.

Az utolsó koncert alatt már szépen megcsappant a közönség, de még így is jelentős számú nézősereg előtt játszott a brutális/technikás death metal egyik legnagyobb intézménye. Terrance Hobbs gitáros és zenekarvezető körül alaposan kicserélődött a tagság, Ricky Myers énekes, Charlie Errigo gitáros, Derek Boyer basszusgitáros és John Longstreth session dobos alkotta a felállást.

Őket is számtalanszor láthattuk már itthon, legutóbb tavaly a Barba Negra és két éve a Dürer Kert színpadján is. A legutóbbi, három éve megjelent kilencedik Hymns from the Apocrypha lemezükkel turnéznak, a setlist pedig best of volt, hat lemezről is játszottak számokat.

A Thrones of Blood és Seraphim Enslavement kettősel kezdtek, csontig hatoló hangzással és mély, hörgős énekkel rázták meg a sátrat. A mai deathcore zenekarokra minden bizonnyal nagy hatással voltak. Az új lemezről a Perpetual Deception, Seraphim Enslavement kettőse szerepelt, de inkább a régebbi dolgokra koncentráltak. A klasszikus debüt lemezről a Effigy of the Forgottenről a címadó szám mellett az Infecting the Crypts Liege of Inveracity számokat játszották el.

Összességében egy fantasztikus és kellően hosszú, maratoni metal estét kaptunk, ahol nálam mindenképpen a Hatebreed és a Life of Agony koncertjei voltak a csúcspont, de mindenki megtalálhatta a saját kedvencét.
Szöveg: Hajdú Tamás
Fotók: Máté Évi