A Give Me The Future + Dreams Of The Past tracklistjén nyolc teljesen új dal szerepel, valamint felkerült rá a zenekar Other People’s Heartache című mixtape-sorozatának következő darabja is.
„Ezzel az új verzióval szerettünk volna egy teljes képet adni arról, hogyan képzeltük eredetileg a Give Me The Future című albumunkat. Mindenki kiválaszthatja, hogy éppen melyik kalandhoz van kedve: szeretné-e gőzerővel belevetni magát a jövőbe, a kütyük világába, vagy inkább visszautazna a múltba, ahol a technológia csak egy távoli álom, ami helyett az emlékek és a nosztalgia uralja a terepet? Ha pedig inkább az éppen aktuális szerelmi bánata elől szeretne valaki elmenekülni, az is megtalálja a számításait” – mondja Dan Smith frontember.
A megjelenés előtt az együttes adott egy kis ízelítőt a Dreams Of The Past-on szereplő dalokból: kiadták Revolution című dalukat, klippel együtt. „A refrén egyszerre szól arról, hogy hogyan éljük meg az intimitást, az emberi kapcsolatokat egy sci-fire hasonlító korban – és azokról az emberekről is szól, akik arra teszik fel az életüket, hogy jobbá tegyék a világot. Ők mindig is teljesen lenyűgöztek: a kutatók, feltalálók, aktivisták, akikben megvan a képesség arra, hogy ne csak egy szebb jövőt álmodjanak a mostaninál, hanem tegyenek is érte. És teszik ezt a mindennapi küzdelmeik mellett. Előttük szerettem volna tisztelegni ezzel a dallal: amikor valami nagy és fontos történik a világban, azt mindig megelőzi egy belső forradalom ezeknek az embereknek a fejében” – mesél Smith a dalról.
Az új kiadvány három részből áll: a Give Me The Future az eredeti, februárban kiadott album; a Dreams Of The Past nyolc vadonatúj tracket tartalmaz, amelyek az első rész temáiból is továbbvisz néhányat (technológia-függőség, egymáshoz való kapcsolódás, és az online jelenlétben rejlő, végtelen lehetőségek); az Other People’s Heartache dalai között pedig ismét találunk kollaborációkat is.
A lemez egy éra lezárása: a GMTF megjelenése óta a Bastille túl van több telt házas turnén és fesztiválfellépésen – jártak többek között az augusztusi Sziget fesztiválon is, amelyet egyik kedvencükként tartanak számon.
A Give Me Te Future + Dreams Of The Past a mai naptól elérhető minden digitális platformon.