Vannak azok a koncertek, ahol adott egy headliner zenekar amolyan bemelegítő produkciókkal, és vannak azok, mint a november 14-i Budapest Sportarénás Alter Bridge, amit én szívem szerint inkább három zenekaros minifesztiválnak neveznék, mert a két, előzenekari státuszt kapott banda is simán megérdemelt volna egy-egy teljes értékű programot. Ők nem mások, mint a Wolfgang Van Halen-vezette Mammoth WVH, és a Grammy-díjas Halestrom. Ugye, hogy ugye?
A Van Halen név zenei körökben szerintem nem szorul bemutatásra. Eddie és Alex Van Halen a 70-es évek óta kápráztatják el a nagyérdeműt muzsikájukkal, a legendás, több nemzedéket inspiráló gitáros, Eddie két éve távozott köreinkből, azonban a család nem maradt utánpótlás nélkül, fia, Wolfgang vette át apjától a stafétát, és nem jogtalanul. Karrierje kezdetén basszusgitáros posztot töltötte be apja oldalán a Van Halen-ben, közben egy ideig Mark Tremontit (Alter Bridge) is kísérte saját projektjében, majd a haláleset miatt feloszlott családi zenekar után 2021-ben kiadta szóló anyagát Mammoth WVH néven és címmel. Ebből kaptunk egy igen kellemes ízelítőt. Szerencsémre sikerült egy igen jó pozíciót elcsípnem, így az amúgy felezett Aréna hangzásbéli problémáit kiküszöbölve sikerült egy olyan élményt prezentálniuk, ami jóval emlékezetesebben hatott rám, mint az est további fellépői.
A három gitár + basszusgitár felállás tökéletesen működött, Wolfgang, mindamellett, hogy zseniálisan énekel, nagyon kapós számokat rakott össze. Zenekarát is kiválóan választotta meg, és itt meg is említeném, hogy ez a turné valahol nekik egy amolyan szerelemgyerek, hiszen például az Alter Bridge több tagjával van összefűződés, ahogy fentebb említettem, Tremontival, vagy ott van Frank Sidoris gitáros, aki a Mammoth mellett, a Slash feat. Myles Kennedy and the Conspirators-ban vállal aktív tagságot. Sajnos őket is elérte az előzenekarok átka, kevés szám, kevés ember, de a produkciót tekintve én mégsem nevezném őket előbandának, ha meg igen, akkor szeretnék több ilyen minőségi bemelegítőt látni. Akit érdekelt a koncert, az garantáltan nagyon jól érezte magát. Még Wolf is megdicsérte a nagyérdeműt, miszerint mennyivel jobb itt Európában a közönség. Hát, köszönjük szépen, bár én ezt nem mindig így látom, de legyen igaza!
Lassan szállingóznak az emberek, és érződik, hogy a Lzzy Hale-féle Halestorm jobban megmozgatja az emberek fantáziáját. Ennyit számítana egy női frontember, akinek ráadásul hangszer is van a kezében? Igen. Eszem ágában sincs elvenni a zenekar vagy Lzzy érdemeit, mert kiválóan uralja a színpadot, szimpatikus jellemnek tűnik, és még a gitárral is jól bánik, de nekem nem ütött akkorát a nagy egész, mint például a Mammothnál. Személy szerint támogatom a női zenészeket, aki ismer, az tudja, sőt, mondhatni évek óta rendszeresen zenélek is együtt egy kiváló gitáros hölggyel, de nem azért, mert nő, hanem mert úgy játszik, ahogy.
Visszatérve, hiába volt marha látványos a show, a számok maguk nálam középszerűek, és ezen a hangzás se segített. Akit viszont kiemelnék, az Lzzy mellett a testvére, Arejay Hale dobos. Ha két nevet kéne említenem vele kapcsolatban, az Tommy Lee a Crüe-ből és Morgan Rose a Sevendust-ból. Mind látványra, játéktechnikára és stenkre egyértelmű eme emberek hatása Arejay minden mozdulatára, bár a két hatalmasra nőtt dobverő használatát showelemként picit túlzásnak éreztem, addig természetesen az emberek kajálták. Valószínűleg nem is csinálnák, ha nem így lenne. A banda nem mellesleg, csakhogy amúgy a pozitív dolgokat erősítsem, megtisztelt még minket egy olyan számmal is, amit nálunk hangzott el először élőben, és még arra se voltak restek, hogy a hozzájuk eljuttatott magyar zászlót is közszemlére tegyék.
Szóval igen, a Halestorm egy ízig-vérig profi show-t hozott, az arcok rettentő szimpatikusak – erről már délutáni Lzzy-interjúnk során is meggyőződhettünk –, viszont a dalok és Lzzy néhol túlzóan erőszakos éneklése nálam nem működtek sajnos.
Következzen hát az est harmadik főszereplője, az Alter Bridge. Számomra az elődzenekaruk, a Creed hatalmas kedvenc a mai napig, illetve a tagok különböző egyéni munkásságait is követem, így az AB egy amolyan dream team nekem. Talán Myles Kennedy jellegzetes énekhangjával kellett egyedül megbarátkoznom, mert lássuk be, sok olyan ember van, aki pont miatta nem szereti a bandát. Most is több olyan emberrel találkoztam, aki inkább a Halestormra volt kíváncsi, de ezzel is bizonyosságot nyert, hogy ez nem feltétlen egy önálló AB koncert, hanem inkább egy minifesztivál. Nézőszám szempontjából így is az est utolsó fellépője vitte a prímet. A gyatra hangzás ellenére a srácok kellő profizmussal odapakolták magukat.
A Brian Marshall–Scott Phillips duó talán még mindig a kedvenc ritmusszekcióm, akik tökéletes táptalajt nyújtanak arra a zenei építkezésre, amit itt élőben is tapasztalhattunk. Az atombiztos alapra megkaptuk Tremonti masszív gitár riffjeit, és az egészet megkoronázzuk Myles dallamaival és gitárkíséretével. Egy nóta erejéig még Tremonti is villantott énektudásából. Mindez megspékelve a fényjátékkal, amivel mondhatni teljes lett az élmény. Lett volna, mert az a fránya hangzás…Idővel javult ugyan, de ne várjuk el mindenkitől, hogy közvetlenül a keverőpulttal szemben tömörüljön, hogy egy-egy súlyosabb témánál ne kapja le a fejét a ping-pong visszhang effektus. A program is kellően változatos volt, mert hiába dobtak piacra új anyagot október 14-én Pawns & Kings címen, mégsem erre élezték ki az estét, sőt, leginkább az első három album dalai tették tiszteletüket. A 16 számból bőven tudott mindenki csemegézni.
Azt továbbra is tartom, hogy a lefelezett Aréna, ebben a formában nem alkalmas hangos zenélésre, de sajnos a jegyeladásokat és az érdeklődést sem én, sem a szervezők nem irányítjuk. Ettől függetlenül ez a három zenekar még így is mindenkinek örömet okozott, még ha valaki valamelyiket kevésbé ismerte, vagy szerette is. Ez az összeállítás telitalálat volt, és én azért még reménykedem, hogy a nem is olyan távoli jövőben még előkerül a Creed is a fiókból…
Alter Bridge setlist:
Silver Tongue
Addicted to Pain
Before Tomorrow Comes
This Is War
Ghost of Days Gone By
Wouldn’t You Rather
Isolation
Burn It Down
Pawns & Kings
Metalingus
In Loving Memory
Blackbird
Rise Today
Cry of Achilles
Slip to the Void
Open Your Eyes
Szöveg: Hari
Fotók: Máté Évi
