„A klasszikus rock halott? Aligha! Az Analog Music Hall egy felejthetetlen, igazi rockbulival indítja a márciust, visszatér hozzánk a Dirty Honey, ha tudod, hozd el apádat is!” A Los Angeles-i hard rock négyesfogat ugyan nemrég járt nálunk a Kiss előzenekaraként, azonban az első benyomás annyira ütősre sikerült, hogy máris újra Európába jönnek egy kisebb klubturnéra, amibe szerencsénkre Budapest is belefért.

A 2017-ben alakult amerikai zenekar nem titkolt célja, hogy a klasszikus rockzenekarokhoz hasonló sikereket érjenek el, mely felé a legjobb úton járnak, hiszen megalakulásuk után két évvel már olyan ikonikus bandák előtt léphettek színpadra, mint a the Who, a Skillett, vagy legnagyobb példaképük, a Guns N’ Roses. A srácok amellett, hogy tehetséges zenészek, elképesztően hitelesen hozzák a klasszikus hard rock/blules rock hangzást. Első albumuk, a 2021-ben megjelent Dirty Honey rögtön le is teszi a zenekar névjegyét, visszarepíti a hallgatót a békebeli hajmetal és glamrock korába, ami legyünk őszinték, sokunknak hiányzik.

2023 elején egy doboscsere után egymást követő turnék alatt íródott az új album, mely még közelebb hozza a hallgatóhoz a rock and roll életérzést, és a megunhatatlan, technikás gitárriffekkel kísért karcos, kitartott éneket.

Az említett lemez november 3-án jelent meg Can’t find the brakes címen, melyről a Won’t take me alive-ra keresztelt dal máris meghaladta az egymillió lejátszást Spotify-on. Persze mennyire lehet legit a 2020-as években úgy csinálni, mintha az elmúlt 40 év nem történt volna meg? Ezen sok időnk nincs gondolkodni, mert a Dirty Honey sem teszi, ehelyett friss zenekarokat megszégyenítő profizmussal veti bele magát a koncertezésbe, legyen az akárhol, akármekkora színpadon. Ugyanúgy megállják a helyüket egy kisebb klub-bulin, és a világ legnagyobb arénáinak színpadain, hozzák a kötelező, szakavatott zenét, hozzá pedig az elengedhetetlen külső stílusjegyeket, a sokat takaró hosszú hajat és kalapot, keveset takaró, szűk bőrnadrágot, és a backstage-ben történt dolgokat, vagy azok hiányát leplezendő napszemüveget. Ebben a stílusban pedig a sikerhez soha nem kellett ennél több semmiből, legfeljebb szerencséből, de a Dirty Honey-nak ez is összejött. Ki tudja, lesz-e még alkalom őket ennyire családias helyen elcsípni, úgyhogy bőrszerkót elő, és irány az Analog Music Hall március 3-án!

Esemény: https://www.facebook.com/events/1160176641608423/