Nagyjából egy hónappal a meghirdetett időpont előtt elfogyott az összes jegy az Imminence budapesti koncertjére, de szerencsére végül mégsem marad le senki a svéd metalcore csapat idei fellépéséről. A Blue helyett ugyanis a nagyobb Red Stage-en lépnek fel október 29-én a Barba Negrában, bemutatva a Black albumot, a szintén svéd Aviana és az Allt bemutatkozása után.

Az Imminence kétség nélkül az elmúlt évek kiemelkedő zenekara, mely Svédországból indulva egy bő évtized alatt jutott el odáig, hogy önálló turnéra indulhasson az Egyesült Államokban, Európában pedig rendre teltházas koncerteket adnak. Legutóbbi, The Black című nagylemezük a közönség mellett a szaksajtó egyöntetű elismerését is kivívta, és a tavaszi megjelenés óta is időről időre felhívják magukra a figyelmet. Augusztusban például a címadó dal vonósnégyessel és zongorával kiegészült átdolgozását adták elő az Ystadi Színház nagytermében, a helyszínhez illő öltözetben és kiállással, egyszerre felemelő és megrázó hallgatnivalót kínálva: https://www.youtube.com/watch?v=_XHCNcPogXk

Nem sokkal korábban a Death By A Thousand Cuts videóját tették közzé a Holding Absence énekesét, Lucas Woodlandet bevonva, két hete pedig a Continuumhoz érkezett új videó, Niklas Carlsson (Orbit Culture) szereplésével: https://www.youtube.com/watch?v=TssCufRAHFU

A Svédország déli partvidékéről indult Imminence rendkívül tudatosan, hangos és határozott lépésekkel írja be saját történetét az összetett és súlyos zenét szállító együttesek nagykönyvébe. A korszakra jellemző előadókhoz hasonlóan bátran nyúl különböző zenei műfajok megoldásaihoz, de az érzelmek megjelenítése mellett egy pillanatra sem engedi el a gyomorszorító, súlyos riffeket és a komor alaphangulatot.

A Black albumot nem kevesebb mint 5 kislemez kiadása előzte meg, igencsak emelve a csapat ismertségét és az érdeklődést a korong iránt, amely a korábbiaknál is sötétebb és összetettebb hangzást ért el. „Talán most kerülünk a legközelebb ahhoz, hogy egy cím nélküli, azaz a zenekar neve alatt megjelenő albumot hozzunk létre, mert úgy gondolom, hogy ez a lemez tényleg megmutatja azt, hogy mi is az Imminence lényege – mondta el Eddie Berg énekes. – A dalokban a teljes eddigi történetünk megjelenik, ahogy a skandináviai gyökereink is ott vannak. E lemez mögött áll a legerősebb koncepció eddig, szövegeiben pedig a korábbiakhoz hasonlóan a mentális egészség és a depresszió témája van középpontban. Ugyanakkor azt érzem, hogy ez az anyag már tényleg semmit nem tart már vissza: dühösebb minden korábbinál, elszabadult és kétségbe esett, ömlik belőle a félelem és a sötétség. Sokszor olyan témákhoz, megoldásokhoz nyúlunk, amik számunkra is ismeretlenek voltak, és ránk tett hatásaik is azok, és így aztán tényleg hitelesen hozzuk létre a fény és a sötétség kontrasztos váltakozását a hallgatás a során.”

A komoly közönségérdeklődés nem csak egy üres közhely az Imminence esetében: a csapat legelső, pár állomásos amerikai turnéja 48 óra alatt teltházas lett, és a koncerteket nagyobb helyszínre kellett átmozgatni… éppen úgy, ahogy ez most a budapesti fellépéssel is történt, bár itt szerencsére csak a helyszínen belül kellett nagyobb színpadra váltani: a Blue helyett így a Red Stage-en játszanak majd a Barba Negrában.

Az október 29-ei estén bemutatkozik a Göteborgból indult Aviana is, akik saját állításuk szerint nu metal elemeket kevernek progmetalos megoldásokkal, de a frissen megjelent Delirium nóta hajletevős klipjétől nekünk nem biztos, hogy ez lesz az első, ami beugrik: https://www.youtube.com/watch?v=zSRPGOSiFKM

Az este egy harmadik svéd csapat, a progresszív metalcore-t játszó Allt fellépésével indul, ők jövőre önálló koncerten is megmutatják majd magukat. A Red Stage-re áthelyezett koncertre jegyek kaphatók!

A CONCERTO Music bemutatja: The Black Tour 2024
2024. október 29., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Imminence, Aviana, Allt koncertek
Belépő: 9.500 Ft, balkonjegyek 12.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon
Esemény: https://www.facebook.com/events/285485617695624/