A Daddy Said No a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot.
„A san marinói jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyarország – apánk kérésére – évek óta nem indul az Eurovízión.” – mondta Fekete Giorgio a jelentkezésről. „Mi már azzal nagyon boldogok vagyunk, hogy kimehettünk San Marino-ba mindezt elénekelni, és most örömmel osztjuk meg a dalt a hazai közönséggel is” – tette hozzá az énekes.
Magyarország 2019 óta nem indul az Eurovíziós fesztiválon, ezzel megvonva esélyt a magyar előadóktól, hogy megmutassák tehetségüket egy szélesebb nemzetközi közönség előtt. Az együttes ez ellen a döntés ellen lázadt új, Daddy Said No című számával, amely mától már elérhető YouTube-on és a streaming platformokon.
Az angol nyelvű megjelenést magyar nyelvű dalok követik hamarosan, amelyekből már fel is csendülhet egy szám a közelgő Nagy Carson Coma Reunionon, május 23-án a Budapest Parkban, melyre jegyek ITT kaphatók.