Mike Oldfield 1973 májusában adta ki debütáló albumát Tubular Bells címmel, melynek különlegessége, hogy mindössze két – 23 és 25 perc hosszú – instrumentális dalt tartalmazott, illetve több hangszert is az akkor 19 éves előadó játszott fel. A kiadvány 30. évfordulójára Oldfield újragondolta az anyagot.
Ennek több oka is volt: ebben az évben kerültek vissza hozzá az újrafelvétel jogai, emellett nem volt maradéktalanul elégedett az eredeti albummal, hiszen csupán néhány hete volt rögzíteni és az akkori technológiai feltételek sem voltak számára kielégítőek. Mindezek ellenére a Tubular Bells lett a brit zenész legkelendőbb albuma.
A digitális technológia fejlődésének és széleskörű használatának köszönhetően a Tubular Bells 2003 hangzása már szintetizáltabb és letisztultabb lett. A lemez felépítésén is változatott az alkotó, ugyanis az anyag téma/hangszer – például Fast Guitars, Basses, Latin, Blues – szerint több részletre bontva szerepel a lemezen, de a megfelelő helyeken ugyanúgy szünet nélkül folyik át egyik számból a másikba. Az eredeti narrátor, az angol zenész és író Vivian Stanshall időközben sajnálatos módon elhunyt, így Oldfield erre a szerepre John Cleese angol színészt kérte fel.
2025. május 23-án az 50. évfordulóra érkező ambient klasszikus újrakiadása CD-n és kék bakelitlemezen kerül a boltok polcaira.