A legendás zenekar épp Las Vegast veszi be, Paweł Mąciwoda basszusgitáros azonban meg nem nevezett szervezési problémák miatt nem tud részt venni az augusztus 23-áig tartó koncertsorozaton, így helyette Alice Cooper és a Beasto Blanco zenésze ugrott be a Scorpionsba.
Összesen öt koncertet ad a Planet Hollywoodban a zenekar, melyek közül az elsőre augusztus 14-én került sor, az utolsó fellépés pedig 23-án lesz. „Imádom…Mikkey D hívott fel – ő egy nagyon közeli barátom –, valamint a Scorpions menedzsmentje. Elmondták, hogy kellene nekik augusztusra egy basszusgitáros, mivel Pawełnek valami fontos dolga van, amit már nem tud átütemezni. Érdekelne a dolog? Azonnal igent is mondtam, bele se gondoltam, hogy erre a hónapra már voltak Alice Cooperrel is bulijaink lekötve. De hát ahogy mondják, „mondj igent, aztán majd minden megoldódik később” – felhívtam Shepet (Cooper menedzsere) és Alice-t, és azonnal áldásuk adták a dologra. Azt mondták, mindenképp menjek, ez egy remek lehetőség. És lett egy csodálatos kisegítőm Chris Wyse személyében a Hollywood Vampires-ből, aki beugrik helyettem Alice-nél.” – taglalta a történteket Chuck.
A Scorpions amúgy már tavaly és 2002-ben is nagy sikerrel vette be Vegast, két telt házas rezidenciával.