„Who Needs Love Like That” – tette fel az ominózus kérdést az Erasure 1985 szeptemberében. Ám a válasz, vagyis a közönség érdeklődése, elmaradni látszott. Hiába volt már három nagyon sikeres projekt (Depeche Mode, Yazoo, The Assembly) Vince Clarke háta mögött, új vállalkozásának első kislemeze csak a brit slágerlisták 55. helyéig jutott, és a többi országban sem muzsikált sokkal jobban.
Újonnan felfedezett „dalosmadara”, a fantasztikus hangi adottságokkal rendelkező, ám akkoriban még nagyon visszahúzódó és félénk Andy Bell – akinek mindössze egy, szinte sehol nem jegyzett kislemeze (a Pierre Cope-pal közösen felvett Air Of Mystery) lapult a tarsolyában – teljesen magára vette a duó kezdeti sikertelenségét. Ezt persze csak a korai Depeche Mode- és Yazoo-slágerekhez mérten tekinthetjük kudarcnak.
Negyven év elteltével többször is bebizonyosodott, hogy Vince Clarke jó lóra tett, amikor Andy Bellt választotta zenei társának. Ők ketten mindvégig érezték, hogy hálával tartoznak rajongóiknak, akik közül sokan szinte a kezdetektől fogva követik a pályájukat, vásárolják lemezeiket és rendszeresen ellátogatnak a koncertjeikre.
Ezért időt szakítottak egy kis ünneplésre: híveik társaságában idéztek fel emlékeket és dalokat ezen kerek évforduló kapcsán. Rajongói klubjuk vezetője és honlapjuk/hírlevelük szerkesztője, Richard Evans – aki régi motoros a zeneiparban – segítségével egy ünnepi eseménysorozat szerveződött az Egyesült Királyságban, Edinburgh, London, Manchester és Bristol érintésével. A limitált példányszámú belépők gyorsan elfogytak, és hatalmas érdeklődés övezte a szeptember 17. és 21. között lezajlott rajongói szeánszokat.
A cikk szerzője sajnos hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a londoni eseményen – amely talán a legnagyobb figyelmet kapta –, de kapcsolatban állt a szervezővel, az együttessel, valamint más rajongókkal és sajtós munkatárssal. Most, egy héttel a rendezvény után, összegzem a legfontosabb információkat, és megosztok egy jó minőségű YouTube-videót, hogy mások is részesei lehessenek az ünneplésnek. Mert ünnepelni jó! Különösen akkor, ha a jó zene igaz barátsággal párosul – ami az Erasure négy évtizedes karrierjében talán a legfontosabb szerepet játszotta.
Voltak már korábban is „fan eventek” az Erasure történetében, de talán ez volt a legrangosabb és a rajongók által leginkább figyelemmel kísért. Köszönhető ez a 40 éves jubileumnak és a rajongói szeretetnek, melyet némi aggodalom is kísért. Az Erasure ugyanis 2022-ben – rajtuk kívül álló okok miatt – félbe kellett, hogy szakítsa The Neon albumuk turnéját, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb sikere volt számukra. Ezután Vince 2023 végén jelentkezett – egy személyes tragédiát feldolgozandó – egy komor hangulatú szólólemezzel, Andy pedig 2025 kora nyarán követte őt egy sokszínű popalbummal, amelyet Dave Audéval közösen készített.
Újabb közös munkáról csak a madarak csiripeltek, ezért a rajongók különösen izgatottan várták, mikor jelentkeznek kedvenceik új közös anyaggal. Ez az új anyag továbbra is várat magára, de Andy és Vince bebizonyították, hogy még mindig remekül működik közöttük a kémia a színpadon. Ritkaságokkal megfűszerezett dalcsokorral kedveskedtek rajongóiknak. Andy – aki épp rövid szünetet tart szólóturnéjában – kiváló formában énekelt, Vince pedig jól megkomponált zenei alapokkal érkezett erre a pár napos múltidézésre.
A setlist a kihagyhatatlan megasikerek (Oh L’Amour, Love To Hate You, A Little Respect) mellett olyan gyöngyszemeket is felvonultatott, mint a Rock Me Gently vagy a cikk írójának egyik szívkedvence, a How Many Times?. Vince hol a „kütyüit” kezelte, hol a gitárja után nyúlt, és néha még az együtt éneklést is mímelte – nem létező bajsza alatt. Láthatóan igyekezett oldott hangulatban celebrálni a két részre osztott koncertet. Sőt, kérdezz-felelek játékra is sor került, amelyben az derült ki, ki tud többet a másikról – ezen a közönség is rengeteget derült. A mini talkshow-t Richard Evans (EIS) vezette rendkívül profin, a színpad fölötti kivetítő segítségével.
Andy-nek besegített még az 1988 óta szinte megszakítás nélkül velük koncertező vokalista testvérpár, Val és Emma is. Az egyik Erasure-himnuszt, az „Always”-t Andy szerzőtársának és barátjának, Vince-nek énekelte a színpadon, különösen megható szintre emelve az „Always, I wanna be with you / And make believe with you” sorokat.
Igazán ritka az elüzletiesedett popbizniszben olyan barátságokat találni, mint az övék. Andy a mai napig hangsúlyozza, mennyire hálás Vince-nek, hogy annak idején őt választotta a sok jelentkező közül, és lehetőséget adott egy meleg Smalltown Boy-nak, hogy kitörjön és megvalósíthassa zenei álmait.
Ezek az esték azonban nemcsak a múltidézésről, hanem a jövőről is szóltak. Jó hír a rajongóknak, hogy az Erasure elkezdte az új dalok írását – volt már ilyen jellegű munkatalálkozó Vince-nél San Diegóban és Andy-nél Mallorcán –, amelyek valamikor jövőre ölthetnek albumformát.
Addig is itt van egy más jellegű, ám mégis közös produktum: Andy Bell szólóalbumának egyik dalához készült Vince Clarke-féle remix, a Dance For Mercy.
Andy Bell október 3-tól folytatja nagy sikerű Ten Crowns turnéját, amelyen Savannah Pope a vendégfellépő, és egészen december 13-ig az Egyesült Államokat járja, mielőtt egy dupla Los Angeles-i koncerttel búcsúzik az évtől. Reméljük, nem kell sokáig várni, hogy újra együtt láthassuk őt Vince-szel, valamint Val és Emma társaságában – és hogy új Erasure-dalok csendüljenek fel arany torkából.
Olvasóinkat természetesen továbbra is tájékoztatjuk, amint friss hír érkezik az Erasure háza tájáról.
A jubileumi Erasure Eventek setlistje:
Ship Of Fools
Oh L’amour
In My Arms
Breath Of Life
Stop!
Victim Of Love
Rock Me Gently
Love To Hate You
Always
Blue Savannah
How Many Times?
A Little Respect
Szöveg: Janurik János
Fotók: erasureinfo.com, Brightlightspix Photography
