Nagyon hálás választás volt a Disturbed részéről, hogy október 6-án a Megadeth társaságában érkezett hozzánk, így esett, hogy már az ő, egy órás show-juk kezdetére hatalmas sorok gyűltek össze mind a Budapest Aréna előtt, mind pedig a küzdőtér felé vezető folyosókon. Rájöttem, hogy a rockerek mindig a legtürelmesebb népek, bárki bármit mond.
A szerencsésebbek már láthatták hazánkban a thrash metal műfajának császárait, azonban kétségtelen, hogy egyre nagyobb érdeklődés övezi majd őket ha koncertről van szó, hiszen Dave Mustain, a zenekar frontembere nyáron bejelentette, hogy a jövőre megjelenő korong az utolsó lesz.
Energikus műsort, pontos játékot, éles hangzást kaptunk tőlük, hálájukat ki is fejezték felénk, amely szerint király volt ezen az estén újra nálunk játszani. Körülnézve az állójegyes szekcióban szinte telt házat láttunk, de az ülőjegyesek közül is igen sokan voltak aznap pontosak, hogy mindkét előadót láthassák.
Rengeteg külföldi vendég vett részt az estén, mind az italért sorban állva, mind a körülöttünk szórakozók körében sok horvát, szlovén, szlovák szó hallatszott – a turné egyébként 17 állomásos, a környéken rajtunk kívül Krakkót érintették, így nem meglepő, hogy akár a környező országokból is szívesen ideutaztak az élményért.
A Megadeth színpadképe a klasszikus, sok ládás felállással, hatalmas fekete háttéren élénken virító logóval a maga egyszerűségében tökéletes körítést adott a vizuális elemeknek, a dalok adta tempónak, és folyamatos headbangnek, ami miatt mindig elgondolkodom, vajon kedvenc előadóink ehhez hogyan tudtak az évek során ennyire hozzászokni.
Ősrajongók véleménye szerint ez a 11 dalnyi műsor felért egy főzenekari élménnyel is, Dave Mustaine hangjára hallottam pozitív és visszafogott véleményt is, a saját fülem pedig azt mondja, tisztességes teljesítmény volt. A setlist tekintetében az 1990-es megjelenésű Hangar 18 mint nyitány a Rust In Peace albumról megadta a kellő gyújtást, ugyanezen lemezről szólt még a Tornado Of Souls, a Holy Wars… The Punishment Due – ott első, itt zárótétel volt, de a Skin O’ My Teeth, Sweating Bullets 1992-ből, és a Peace Sells is elhangzott, amely idén például 39 éves… szinte gyermek még. A Peace Sells… But Who’s Buying? lemez volt egyébként a banda első komoly összeggel támogatott anyaga, amin Randy Burns producerrel dolgoztak – először történelmük során, egy laza 25 ezer dollárból. Ezt ma is sok zenekar örömmel elfogadná, ugye?
A csapat jelenlegi felállásban is hibátlan, Mustaine mellett James LoMenzo, Dirk Verbeuren és Teemu Mäntysaari összhangjának köszönhetjük a tavalyi után semmit sem csökkent koncertélményt.
A Disturbed érkezése előtt a függöny leengedésével QR kódot olvashattunk be, ha be akartunk ugrani egy meet&greetre, sokan előkapták a telefonokat, sokan elrohantak a következő adag popcorn és sör kombinációért, el is szaladt az a kb. 40 perc, míg 20:36-kor elkezdődött a SHOW. Első pillanatban még a háttérnek felépített hatalmas díszletet figyeltük – azért minden elismerés ilyenkor a stábnak –, de show elemekből nem volt hiány. Tudtuk, hogy a műsor két részből áll majd, és hogy az idén 25 éves The Sickness albumot kapjuk meg egy az egyben, de a hangzás egyszerűen valami tökéletesség volt, számomra sokkal élvezetesebb, mint a Megadeth-é.
Azon gondolkodtam, talán csak megsüketültem a thrash-ben, vagy az elmúlt 20 évben, mióta ilyen helyekre járok és most lett ilyen hirtelen nyilvánvaló, hogy ezt halkabbnak érzem? De kiszúrva a pultban a folyamatosan bólogató, zenével teljesen együtt lélegző hangmérnököt, hát…szerintem az elhivatottságát köszönhette a fülünk. Dalokon keresztül az pörgött a fejemben, tessék, itt van négy ember, és ennyi színpadi elem elég is. Frontember és húrszekció nagyon sokat váltották egymást színpadtól a kifutó végéig, parádés fényjáték, mi kell még? A tömeg odalent kiválóan szórakozott, de ami azt illeti, a fenti szektorokban is folyamatos volt a mozgolódás, meg persze filmezés és fotózás, ahogy az már alapvető. Hiányoltam valahogy David Draimentől a kommunikációt, és az a helyzet, hogy az első felvonásban ez nem is vált sűrűbbé.
De a vizualitásban voltak azért csavarok, pl. néhány perces átvezetőt követően egy villamosszéket láttunk a kifutó elején, Davidet ide tolták be leszíjazva az amerikai filmekből ismeretes narancs színű rabruhában – erre váltott John Moyer basszusgitáros, Dan Donegan gitáros és Mike Wengren dobos is – ahol egyúttal látványos kivégzési kísérleteket követően harmadjára művér borította el David arcát és a ruházatát, így zárva az első etapot.
Amikor kiírták, hogy 20 perc múlva visszatérnek, sokan kimentünk, keringtünk, brand shopot látogattunk, vagy tántorogtunk – mert olyan is volt –, aztán visszatérve a Greatest Hits felvonásban megkaptuk a közönségkedvenceket. A vizuálok, a háttérbe vetített ikonikus óriás alak, a fények lenyűgözőek voltak, azon kaptam magam, hogy próbálom ebből a távolságból megörökíteni a tüzet imitáló fényeket – nyilván sikertelenül, viszont rég láttam ilyen jól összerakott light supportot, ez tény.
Többek között elhangzott az I Will Not Break, Ten Thousand Fists, Bad Man, The Light, Inside Of Fire, de természetesen a Genesis feldolgozás Land Of Confusion, Indestructible és a sokak által várt The Sound Of Silence (Simon & Garfunkel) is, utóbbi előtt ismét elsötétült a színpad, majd megjelent a zongora, a háttérben a klipre hajazó katedrális motívum, David tökéletes éneklése – pazar élmény volt.
A második felvonásban sokkal többet szólt hozzánk, szép kiejtéssel üdvözölte Budapestet, élménynek nevezve az estét, amiben azt hiszem bőven egyetértünk, hatalmas élmény volt.
A turné október 28-án ér véget, addig pedig az alábbi állomásokon látható a banda:
Október 14. Amszterdam, NL Ziggo Dome
Október 15. Brüsszel, BE Forest National
Október 17. München, DE Olympiahalle
Október 18. Berlin, DE Velodrome
Október 20. Birmingham, UK Utilita Arena
Október 22. Dublin, IE 3Arena
Október 24. Manchester, UK AO Arena
Október 26. London, UK The O2
Október 28. Glasgow, UK OVO Hydro
Szöveg: Farkas Saci
Fotók: Török Hajni
