Idén már másodszor látogatott hazánkba a zenekar: a júliusi Müpás koncert után szerdán a Barba Negra atmoszféráját töltötte tele pozitív energiával a Morcheeba. Mintha csak megszűnt volna az idő és eltűnt volna a külvilág arra a közel két órára, amíg Ross Godfrey és Skye Edwars csapata a színpadon varázsolt.
Idén már 30 éves a Morcheeba, a tripla X alatt pedig szép számmal fordultak meg hazánkban is: a mostani buli immáron a 17. magyar fellépésük volt. A Barba Negra deszkái egy kisebb botanikus kertté avanzsáltak, egy rövidke, kellemes, egészen hawaiit idéző slide-olós gitárnyitány után pedig misztikus vörös fényekben, elengedhetetlen kalapjában libbent a színpadra Skye, és vonzott magára minden tekintetet.
Igazi családi napokat élhettünk át a napokban a Barbában: míg Nena több gyermeke is közreműködött az előző esti, igencsak ütős koncerten, addig a Morcheeba dobosa nem más, mint Skye fia, Jaega Mckenna-Gordon, basszusgitáron pedig férje, Steve Gordon játszott, a billentyűket Dom Pipkin kezelte.
„Régi és új dalok, no meg egy kis jammelés” – vezette fel Ross Godfrey gitáros/dalszerző, hogy mit is várhatunk az est folyamán, és valóban, egy olyan könnyed, gyakran improvizatív örömzenélést kaptunk, amit láthatóan mind az öten teljes átéléssel prezentáltak. Ebben a varázslatos kis világban – amihez szerencsére tökéletes hangzás és gyönyörű megvilágítás társult – merülhetett el az ugyan nem telt házas, de azért szép számú, a helyszínt pont kényelmesen megtöltő publikum.
Egy ennyire kerek koncert kapcsán nehéz csúcspontokat kiemelni, de a közönségénekeltetős Part of the Process, és persze a legnagyobb sláger Rome Wasn’t Built in a Day is felemelő volt élőben. Bár zenei kikacsintások előfordultak itt-ott, a program derekán csendült fel az egyetlen feldolgozás, Dawn Penn You Don’t Love Me (No, No, No)-ja, egy kis alternatív „No, No, No – I’m taking off my shoes now”’ szöveggel megspékelve. Igen, a műsornak ez az a pontja, ahol az elegánsan szexi, saját tervezésű, fehér, lepel szerű, egészen áttetsző, a színpadképbe tökéletesen passzoló ruhát viselő énekesnő a lehető legstílusosabban megválik extrém magassarkújától, és egy kényelmesebb lábbeliben folytatja.
Skye hangjáról és színpadi kisugárzásáról is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Már a műsor elején megjegyezte – miután bájosan köszöntötte az egybegyűlteket –, hogy ezen a helyszínen még nem lépett fel, a koncert vége felé pedig a közönségből feladott lemezeket is kedvesen dedikálták Ross-szal. Egy laza spárga is belefért egy ponton, telefonját pedig többször is előkapta, hogy megörökítse a budapesti fellépés pillanatait.
Vasárnap a berlini közönség egy kis Bowie-t is kapott – a Let’s Dance-et morcheebásították csodásan –, sajnos ez a cover itt most kimaradt, és két ráadásdallal – Col és Bleeding Out – kellett beérünk a visszataps után, de ne legyünk telhetetlenek, így is egy tökéletes estét kaptunk, ahol egy picit megfeledkezhettünk minden gondról-bajról, és egy védett, mesebeli kis burokban érezhettük magunkat.
Szöveg, fotók: Máté Évi
