Közös koncerttel zárja az évet a német metalcore színtér három képviselője: az Annisokay, az Our Promise és a The Narrator december 3-án fut be a budapesti Barba Negrába az Abyss turné második felvonása keretében, és izgalmas estét ígér a modern metal kedvelőinek.


Decemberben ismét visszatér az európai színpadokra az Annisokay, méghozzá az Abyss turné második részével, headliner szerepben. A német zenekar már 2023-as, húszállomásos turnéján is útba ejtette Budapestet, tavaly pedig a Within Temptation vendégeként adtak egy rövidebb, de igen meggyőző koncertet. Most új szintre lépnek: az egész kontinenst bejárva, 14 országában bonyolítanak le 30 fellépést.
A német metalcore csapat idén két kiadvánnyal is jelentkezik: a ’23-as Abyss EP első része után idén áprilisban érkezett a második, november végén pedig megjelenik a Final Chapter című nagylemez, ami az Abyss EP-k egyesítésével a zenekar eddigi legambiciózusabb korszakának lezárását jelenti. Ezt az új lemezt harangozza be a Splinters című, nemrég publikált dal.

Az Annisokay a dallamos tiszta éneket ötvözi a dühös screamekkel és feszes, ütős zenei betétekkel. A zenekar eddigi öt nagylemeze egyre komolyabb sikereket ért el Németországban, a két Abyss EP pedig már 36 millió lejátszást gyűjtött a Spotify-on; havonta 480.000 személy hallgatja a srácok dalait világszerte. A zenekar élőben is egyre erősebb és látványosabb produkciót mutat be: a fény és a sötétség, a csend és berobbanó ritmusok dinamikusan váltakozó játékával teremt az érzelmekre is mélyen ható, emlékezetes koncertélményt.

A szintén idén megjelent Inner Sanctum klipje itt látható:

A turné vendégeként a német metalcore színtér egy másik ígéretes képviselője, az Our Promise tér vissza, őket a Future Palace tavalyi turnéján ismerhettük meg. A stuttgarti csapat a metalcore, hardcore és pop punk műfajok határán alkot, extrém és érzelmes vokálok elegyéből alkotva robbanékony, városi környezetbe ültetett Gen-Z opuszokat, mint például a Static:

Az estét a 2017-ben alakult Ruhr-vidéki zenekar, a The Narrator nyitja: a metalcore csapat tavaly adta ki Lore című debütáló albumát, ami a sikeres nyári fesztiválszereplésekkel együtt egyre nagyobb ismertséget hoz nekik. A turné kapcsán kiadott közleményükben Pills From The Start című friss dalukról is meséltek: „Ez a szám arról szól, hogy megtaláld a saját értékedet akkor is, ha mérgező barátságok próbálnak lehúzni. Élőben előadni ezt a dalt a közelgő turnén tökéletes alkalom lesz arra, hogy ezt az üzenetet közösen éljük meg a rajongóinkkal.”

a Concerto Music bemutatja: Abyss Pt. II Europe Tour
2025. december 3. szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Annisokay, Our Promise, The Narrator koncertek
Belépő: 8900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon
Esemény: https://www.facebook.com/events/1282502329658350