Juanes, Beth Hart, a Kraftwerk és a Pink Martini is fellép a jövő évi VeszprémFesten, amelyet július 15–18. között rendeznek meg Veszprémben – jelentette be Mészáros Zoltán, a rendezvény főszervezője.
Mészáros Zoltán elmondta: a nyitónapon, július 15-én, szerdán a kolumbiai énekes, Juanes áll színpadra. A latin rockzene egyik legismertebb nemzetközi előadójának stílusát a spanyol nyelvű rock és popdalok, valamint a kolumbiai népzenei elemek határozzák meg.
A következő napon, július 16-án, csütörtökön az amerikai Beth Hart lesz hallható, aki egészségügyi okokból mondta le idei koncertjét, de jövőre pótolja európai turnéját, így Veszprémbe is ellátogat.
Stílusát a blues a rock és a soul jellegzetes keveréke jellemzi.
Július 17-én pénteken a német Kraftwerk produkcióját hallhatja a közönség. A düsseldorfi csapat az elektronikus zene egyik úttörőjének számít, nevükhöz fűződik a „robot-pop” koncepció megalkotása. Hatásuk vitathatatlan a későbbi zenei irányzatokra, többek között a techno, a hip-hop és a szintetizátoros popzene fejlődésére.
A zárónapon, július 18-án szombaton pedig az amerikai Pink Martini zenekar lép fel a VeszprémFesten, akik idén elmaradt koncertjüket pótolják 2026-ban. A többnemzetiségű együttes 25 nyelven ad elő dalokat a klasszikus-, a dzsessz-, a latin és a popzenei műfajokat egyesítve, egyedi hangzást teremtve.
MTI
