Flea, a Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa a szólókarrierjében 2012 óta tartó csendet megtörve jelentkezett új anyaggal: az A Plea című dalhoz egy provokatívan kortárs és koncepcionálisan gazdag klip is kijött, amit Clara Balzary rendezett.

A dalban Flea visszatér első hangszeréhez, a trombitához, miközben basszusgitározik és énekel is. Az új anyag elkészítéséhez olyan modern jazz- és kísérleti zene világsztárokat gyűjtött maga köré, mint Anna Butterss, Jeff Parker, Deantoni Parks, Mauro Refosco, Rickey Washington és Vikram Devasthali. Chris Warren vokálosként csatlakozott és a dal producere, Josh Johnson emellett alt szaxofonon is közreműködik.

Az A Plea üzenete a szeretet, az összetartás és az emberi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza. Flea a dal szövegét, amely a világ megosztottságát tükrözi, úgy írja le, hogy: „Vágyakozás egy túlvilági hely után, egy szeretetteljes helyre, ahol kifejezhetem a véleményem és önmagam lehetek. Mindig csak próbálok önmagam lenni.”

Az extravagáns előadó így folytatta: „Nem érdekel a politika aktusa. Szerintem van egy sokkal magasabb, transzcendensebb hely, ahol érdemi párbeszéd folyhat, ami valóban segítheti az emberiséget, és segíthet mindannyiunknak harmonikusan és produktívan élni, egészséges módon a világ számára. Van egy hely, ahol találkozunk, és az a szeretet.”

A videoklip, melyet Clara Balzary rendezett, lenyűgöző, kortárs, kifejező és koncepcionális. A koreográfiát Sadie Wilking jegyzi, amely nem a megszokott táncnyelvet követi, hanem vizuálisan, operatőri bravúrokkal és érzelmileg is mélyen átélhető élményt teremt, tökéletesen kiegészítve a dal társadalmi és kulturális üzenetét. Az új dal az előfutára Flea 2026-ban a Nonesuch Records gondozásában megjelenő új szólóalbumának, amiről a további részletek a jövő év elején várhatók.