Az ikonikus A-Ha együttes 2025. december 12-én jelentkezik hatodik stúdióalbumának 25. évfordulós kiadásával. Az eredetileg 2000-ben megjelent lemez a norvég banda diadalmas visszatérését jelentette, mellyel bebiztosították pozíciójukat a globális zenei színtéren, valamint egyúttal bemutatták művészi fejlődésüket is.

A Minor Earth, Major Sky producere Niven Garland (Madonna, Jamiroquai) volt. A korongon a címadó dal mellett olyan közönségkedvenc felvételek szerepelnek, mint a Summer Moved On és a Velvet. Igazi különlegességnek számít az I Wish I Cared című dal, mely egy internetről letölthető kislemez volt, és egy kizárólag online elérhető videóklip is készült hozzá – ezzel az egyik első volt a maga nemében.

A most érkező különleges kiadás nemcsak az album eredeti zeneszámait tartalmazza, hanem további négy élő verziót is az A-ha 2001-es oslói Valhallban adott koncertjéről, amelyeket korábban még nem adtak ki vinylen. A Minor Earth, Major Sky (25th Anniversary Edition) limitált szériás, 180 grammos, ezüst színű dupla bakelitlemezen kerül a boltok polcaira. Kötelező darab mind a rajongók, mind az új hallgatók számára.

Tracklista:
LP1
A
1.Minor Earth, Major Sky (2019 Remaster)
2.Little Black Heart (2019 Remaster)
3.Velvet (2019 Remaster)
4.Summer Moved On (2019 Remaster)

B
1.The Sun Never Shone That Day (2019 Remaster)
2.To Let You Win (2019 Remaster)
3.The Company Man (2019 Remaster)
4.Thought That It Was You (2019 Remaster)
5.I Wish I Cared (2019 Remaster)

LP2
C

1.Barely Hanging On (2019 Remaster)
2.You’ll Never Get Over Me (2019 Remaster)
3.I Won’t Forget Her (2019 Remaster)
4.Mary Ellen Makes the Moment Count (2019 Remaster)

D
1.Minor Earth, Major Sky (Live, Oslo 2001)
2.The Sun Never Shone That Day (Live, Oslo 2001)
3.Velvet (Live, Oslo 2001)
4.Summer Moved On (Live, Oslo 2001)