Január 31-én Wiesbadenben adott volna koncertet az Exploited, a frontember azonban az első dal alatt összeesett, és kórházba kellett szállítani.

„Miután Wattie összeesett a színpadon a tegnapi koncert közben, le kell hogy mondjuk következő fellépéseinket Tallinnban és Rigában. Amilyen hamar csak lehetséges, megpróbálunk új dátumokat találni. Rostock és Berlin kapcsán jelentkezünk, ahogy többet tudunk.” – közölte a zenekar másnap, akik azt is hozzátették, hogy a frontember egyelőre kórházban van, megfigyelés alatt.

„Influenzás volt az utóbbi napokban, és dehidratált, ezért ájult el. Köszönet és szeretet illeti az összes kedves embert, akik figyeltek rá, és egyből elsősegélyt nyújtottak. Jelentkezünk még a hírekkel” – folytatták.

2022 decemberében Kolumbiában rohantak a kórházba Wattie-val, amikor szintén összeesett a színpadon – ekkor szívinfarktus gyanúja merült fel a most 68 éves zenésznél, 2014-ben pedig a színpadon kapott infarktust Portugáliában.