A Danko Jones sallangmentes rockzenét játszik, immáron 30 éve stabil sarokpontjai a műfajnak, itthon is több fesztiválon és koncerten hallhattuk őket. A zenekar novemberben jelentette meg legújabb nagylemezét, a Leo Risingot, amelyet október 15-én Budapestre is elhoznak, az A38 Hajóra.

A kanadai Danko Jones 1996-ban alakult, nevét az alapító énekes-gitáros után kapta. A zenekar eredetileg nem akart albumokat kiadni, sokáig csak a koncertezéssel szerzett hírnévre építettek, első nagylemezük végül 2002-ben látott napvilágot. Azóta persze belelendültek ebbe is, a november 21-én megjelent Leo Rising már a 12. stúdióalbumuk. Az anyag ezúttal is a Juno-díjas producer, Eric Ratz közreműködésével készült. A lemez dalait mind a rádiók, mind a közönség hamar felkapták, őszi európai turnéjuk az eddigi legsikeresebbnek bizonyult, ahol több koncertet nagyobb helyszínre költöztettek vagy dupláztak, mert előzetesen elkelt rájuk az összes jegy.

A Danko Jones hamisíthatatlan rock’n’roll dalokat szállít, amik dallamosak és könnyen énekelhetők, koncertjeik igazi rock bulik, ahol a frontember ceremóniamesterként mindig képes rátenni pár lapáttal a hangulatra. Nem csoda, hogy a zenekar már fellépett az összes európai nagy fesztiválon, mint a Reading, a Download, a Hurricane, a Wacken, a Roskilde, a Sweden Rock, a Greenfield, a Nova Rock vagy éppen a Sziget. Nálunk legutoljára 2024-ben jártak a Campus Fesztiválon, de előtte már számos alkalommal bizonyították, hogy a Danko Jones neve garancia az önfeledt rock estére, ahol nincs mellébeszélés. Most is egy ilyen állati bulira készülhetünk a Leo Rising lemezbemutatójával és a régi kedvencekkel október 15-én, az A38 Hajón. Előttük a brit Split Dogs melegít be.

A koncertre a jegyértékesítés február 26-án, 11 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.