​Alison Moyet neve örökre összeforrt a synth-pop aranykorával. A Yazoo legendás énekesnője idén ismét turnéra indul: az amerikai koncertek után ősszel Európában folytatja hódító útját Songs Of Yazoo, The Minutes & Other Tour című műsorával, amelyben karrierjének elektronikus korszakát állítja reflektorfénybe. A rajongók pedig abban is biztosak lehetnek, hogy a klasszikus Only You sem marad ki a programból.

Alison Moyet a ’80-as évek egyik igazi pop-üstököse, akinek csillaga azóta is magasan ragyog – és úgy tűnik, továbbra sem tervez nyugdíjba vonulni. Ennek ékes példája, hogy 2024 októberében új albumot (Key) jelentetett meg. A kiadvány ugyan csupán két vadonatúj dalt tartalmazott, ám újragondolt változatokban szépen összegezte az addigra már negyvenéves karriert, a korábbi szólólemezek meghatározó dalaival. A nagylemez a brit albumlisták 8. helyéig jutott, ami azt mutatta, hogy – Adele ide vagy oda – Moyet továbbra is az egyik legkarakteresebb énekesnő, akit a ködös Albion adott a popzenének.

Alison Moyet tehát nem pihen: bár azóta nem jelentkezett új albummal, idén nyáron ismét turnéra indul. A koncertsorozat első állomása az Egyesült Államok lesz, ősszel pedig Európa és az Egyesült Királyság következik. Az amerikai turnén két ikonikus kortárs formációval, a The Human League-gel és a Soft Cell-lel járja végig 21 nagyváros koncerttermeit. A június 2-án San Diegóban induló The Generations Tour a fellépő művészek legnagyobb slágereit, ritkaságait és új dalait ígéri a közönségnek, és egészen július 2-ig tart, amikor a turné egy különleges helyszínen, a Niagara Falls közelében zárul. Egy rövid pihenő után az európai nagyvárosok következnek, ahol már Alison Moyet lép fel főműsorszámként a Songs Of Yazoo, The Minutes & Other Tour című programmal.

A napokban egy kisebb jubileumra is emlékezhettek a rajongók: pontosan 44 évvel ezelőtt, 1982. március 15-én jelent meg a Only You, a legendás Yazoo debütáló kislemeze. A dalt Vince Clarke írta, és ez az édesbús ballada indította el Alison Moyet nemzetközi karrierjét. Jó eséllyel ez a synth-pop klasszikus is felcsendül majd a közelgő turné koncertjein.
 
Ahogyan a turné címe is sejteti, a műsor középpontjában elsősorban Moyet elektronikus hangzású munkái állnak: a legendás Yazoo-duó dalaitól kezdve egészen a 2013-as The Minutes albumig. Ez a lemez a ’80-as évek óta a legjobb listás helyezést hozta számára, és egyben visszaterelte a művésznőt a szintipop világába.
 
A 2017-es Other albumon ismét az elektronikus hangzás került előtérbe. Ezzel a lemezzel turnézott Moyet utoljára Kelet-Közép-Európában is, amikor a bécsi Simm City vendége volt. Most valamivel messzebbre kell utaznia annak, aki élőben szeretné látni és hallani őt – de a fapados járatoknak köszönhetően kis szerencsével bárki elcsípheti valamelyik európai koncerten. És higgye el az olvasó: megéri.

Jelen sorok szerzője 2008-ban jelen lehetett a Yazoo egyszeri és megismételhetetlen reunion koncertjeinek egyikén Londonban, és a mai napig élete egyik legjobb koncertélményeként emlékszik vissza rá. Nem véletlen, hogy annak idején Vince Clarke ilyen pontosan ráérzett arra, hogy Alison Moyet érzelmektől fűtött, bluesos hangja mennyire különleges módon illeszkedik az – akkoriban még gyakran „hűvösnek” titulált – elektronikus zenéhez. Azóta számtalan zenekar bizonyította, hogy a szintipop igenis lehet érzelmekben gazdag műfaj, de Alison Moyet és Vince Clarke úttörő szerepe vitathatatlan.

A koncertsorozat szeptember 15-én Oslóban indul, és november 3-án Belfastban zárul. Több koncerthelyszín már most telt házas, így érdemes időben beszerezni a jegyeket. A részletek és a jegyvásárlási linkek Alison Moyet hivatalos honlapján találhatók.

 
Szöveg: Janurik János
Nyitókép: Alison Moyet koncerten Hamburgban (2013) – Hinnerk Rümenapf / Wikimedia Commons