Szerencsére most már szinte napról napra adják egymásnak a kulcsot a legismertebb nemzetközi előadók hazánkban, ám nem volt ez mindig így: 1986-ban, épp 40 éve igazi történelmi pillanatnak lehetett szem- és fültanúja, aki a Népstadionban élőben láthatta a Queent. A kerek évforduló apropójából amellett, hogy Brian May és Roger Taylor maguk dolgoznak az eseményről megjelent koncertfilm felújításán, egy nagyszabású, szimfonikus zenekarral kísért koncerttel is tisztelegnek majd július 27-én a legendás buli emléke előtt.
A produkciót beharangozó sajtótájékoztatón arra is fény derült, hogy – már nem első alkalommal – a Crazy Little Queen nevű tribute banda a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral közösen lép majd fel, helyszínül pedig a Budai Vár kiváló akusztikájú Oroszlános Udvara szolgál, ahol a 40 éves koncert dalai mellett olyan szerzemények is fel fognak csendülni, melyeket a Népstadionban nem hallhatott a nagyérdemű. A koncert karmestere Balogh Sándor lesz, és közreműködik majd Lőrincz Judit énekesnő is.
A produkció különleges jelentőségét tovább erősíti, hogy a rendezvény fővédnöke Hegedűs László, aki 1986-ban kulcsszerepet játszott abban, hogy a Queen Budapesten, a Népstadionban lépjen fel. A sajtótájékoztatón többek közt arról is mesélt, hogy nagyrészt a koncertfilmnek köszönhető, hogy sikerült megvalósítaniuk az eseményt annak idején, a kort meghaladó, elképesztően komoly technikai felkészültség mellett. Egy videóüzenetben Brian May is megszólalt:
„A Queen Symphonic nem csupán koncert, hanem emlékezés és ünnep egyszerre: tisztelgés a zenekar öröksége és a karizmatikus frontember, Freddie Mercury előtt, valamint egy olyan zenei élmény, amely új generációk számára is átélhetővé teszi a legendát.
A szimfonikus zenekarral kiegészült produkció 2023-as bemutatója óta számos magyarországi városban aratott nagy sikert, a budapesti előadás azonban kiemelt eseménynek ígérkezik mind a helyszín, mind az alkalom egyedisége miatt.” – írják a szervezők, akik Szolnok város kulturális elkötelezettségét is hangsúlyozták: „A szervezők célja, hogy a hazai közönség mellett a nemzetközi látogatók számára is vonzó eseményt hozzanak létre, amely egyszerre mutatja meg Budapest történelmi arcát és a magyar vidéki kulturális műhelyek erejét.
Queen Symphonic a Budai Várban – 40 év után újra életre kel a legenda
2026. július 27. hétfő 20:30
Helyszín:
Budai Vár Oroszlános Udvara, Budapest



