2026 februárjában – Parno Graszttal közös Aréna koncertjét követően – jelentette be az aurevoir. a formáció életében bekövetkezett legnagyobb változást: távozott a zenekarból Agócs Márton, a zenekar egyik alapító-frontembere és Katona Bálint ‘Baka’, hegedűs. Az aurevoir. innentől hatfős felállásban folytatja a zenei útját, nyolcan utoljára a június 12-i Budapest Park koncerten fognak színpadra állni. Az új korszak első megjelenése a ‘száz év’ című dal, amelyhez a bandától megszokott, keserédes, tragikomédiaszerű klip is készült.

Csak úgy, mint a korábbi lemezeken, a mostanában megírt dalok között is várakozik bekészítve pop, népi, világzene, metál, ezért is gondolkodott a zenekar sokat, hogy milyen dallal jöjjön ki elsőnek ezzel a felállással. Végül úgy döntöttek maradnak a kevert stílusnál, és játsszák azt, amit mindig is: amihez kedvük van, ami bennük van. Most ez a dal írja le legjobban az aktuális lelkiállapotát a bandának. Továbbra sem kizárólagos, elsődleges cél kifejezetten eladható zenét játszani, sokkal inkább önazonosat, és közben persze örülnek, ha ebből valami fogyasztható, ne adj’ Isten népszerű lesz.

„Nehéz és zaklatott időszakon vannak túl nemcsak egyesével a tagok, hanem maga a zenekar, az országunk és az egész glóbusz is.” – mondja el Fejér Mihály, frontember. „Rengeteg feszültség és érzelem gyűlt fel mindenkiben. Ezektől búcsúzunk. Ha nem lenne már egy zseniális Quimby lemez címe, talán Kilégzésnek kereszteltük volna ezt a dalt. Égszakadás, földindulás, de a zenekar maradt. A klipben látható snittek is erre utalnak. A tagok egy ideig rezignált arccal borozgatnak, aztán már inkább csak nevetnek, majd angolosan távoznak. Ráadásul a hajuk szála sem görbült a nagy csetepatéban.”

A zenekar marad a régi receptnél, egy határozott mozdulattal lerakja a zászlót egy keményebb hangvételű dallal, utána kísérletezik tovább, de ahhoz, hogy nyissanak egy új korszakot, le kell zárni az előzőt. Ennek a lezárásnak egy darabkája a ’száz év’ dal és klip. A dal felvételét ezúttal is Lee Olivér producer (ahogy a zenekar nevezi: állatkertigazgató) és Scheer Viktor “Max” hangmérnök segítette. A dobfelvételek Baranyi Bence “Benyó” és Makay András hangmérnök munkáját dicsérik. A hegedűjátékot a felülmúlhatatlan Szabó Árpinak (Vodku zenekar, Makám, Grecsó&Hrutka) köszönhetik. A videót pedig most is Misi és bátyja, Fejér János rendezte és készítette, ahogy a zenekar eddigi szinte összes klipjét. Helyszínül az Otthonka szolgált.

„A klipforgatás méltó nyitánya volt az idei nyárnak. – teszi hozzá Misi. Rég röhögtünk ennyit fuldokolva. Ráadásul elfelejtettünk ételt szerezni a forgatásra, így félig fagyott, nyers mirelitet ettünk és ételfestékes vizet ittunk. Fine dining. Az étlap egyetlen valódi szereplője az S.O.S berendelt, kihűlt grillcsirke volt. Végül a fagyasztott zöldségek a fejemen, a csirke pedig a Szűcsén (Szűcs Viktor – dobos) kötöttek ki. Ezúton pedig szeretnénk megköszönni a klip főszereplőinek, a Hungarian Championship Wrestling pankrátorainak a közreműködést. Amekkora vadállatok a képernyőn, annyira cuki, profi, alázatos és együttműködő brigádról van szó. Azonnal a szívünkhöz nőttek, amikor kiderült, nagyon várják, hogy Szűcsöt irgalmatlanul megverhessék. Ez most a klip tematikájából adódóan elmaradt, de ígérjük biztosítunk egy alkalmat. Meg is maradt egy kedvenc mondatunk, amit az egyik kolléga szelíd hangon kérdezett a társától. „Ha megkérlek, bele tudnád ütni a fejemet durván az asztalba?”

Bár az aurevoir. ezzel a megjelenéssel már megkezdte eddigi korszakának lezárását, a színpadon erre június 12-én a Budapest Parkban kerül majd sor. Itt láthatjuk utoljára a zenekart az elmúlt években megszokott felállásban: Agócs Mártonnal és Katona Bálinttal kiegészülve. Az este ennek megfelelően az aurevoir. elmúlt több mint egy évtizedes történetének összegzéséről, a közös korszak dalainak és pillanatainak megünnepléséről szól majd. Az új dalt pedig először élőben június 26-án, a Fishing on Orfű fesztiválon hallhatja a közönség, amelyet több fesztivál fellépés követ majd a nyár folyamán.