Az Of Mice & Men lemondta közelgő európai turnéját, így a Dürer Kertbe meghirdetett július 29-i koncertjét is. A zenekar vendége, a Vended azonban továbbra is készen áll arra, hogy meghódítsa az öreg kontinenst, így aki szeretné, júliusban elcsípheti a Slipknot szülők gyerekeiből verbuválódott zenekart július 29-én, az Analog Music Hallban. Aki így dönt, részleges visszatérítést kap a belépője árából, a többieknek pedig a teljes jegyár visszatérítésre kerül.
Az amerikai Of Mice & Men tavaly megjelent új lemezével készült ezen a nyáron Európába, most azonban lemondták a teljes turnét, amelyet az alábbi szöveggel jelentettek be Facebookon: „A tőlünk független okok miatt sajnos nem tudunk elutazni Európába ezen a nyáron, ahogyan azt terveztük. Köszönet minden rajongónak, fesztiválnak és szervezőnek, akik már nagyon vártak a fellépésünkre.”
A zenekart a Vended kísérte volna körútján, a fiatal csapat pedig végül így is megtartja koncertjét, így aki egy igazi rockzenei csemegére vágyik, annak nem érdemes kihúzni ezt a dátumot a naptárból. Az ének és dob fronton is Slipknot szülők gyerekeiből álló zenekar ritmusszekciója a sebességre, erőre és precizitásra épít, ami kiegészül vad, agresszív gitárokkal, és az élet valóságáról szóló énekkel. Ennek egyvelegéből a Vended egy igazán egyedi hangzást alakított ki, amit 2024-ben megjelent debütáló albumukon megismerhetett a szélesebb közönség is.
Aki úgy dönt, megnézi a Vended koncertjét az Analog Music Hallban az június 30-ig nyilatkozhat róla a support@funcode.hu-on, míg a többieknek automatikusan jár a visszatérítés.

