Fénycsóva alá állított bárszék, amin egy laza, bőrdzsekis művész csontig hatoló szerelmi vallomást énekel el – LP a fesztiválos bulik után, az Arénába hozta el új, Love Lines című korongját. Az amerikai művész ugyan nem töltötte meg a nézőteret, azonban karcos hangja és egyedi karizmája az egész tribünt átjárta.

Laura Pergolizzi, alias LP, dalszerzőként régóta tevékenykedik mainstream pop előadók mögött: írt már slágert többek között Rihannának, Rita Orának, Chernek és a Backstreet Boysnak. Neve a köztudatba 2016-ban robbant be a Lost On You-val, és karcos hangja, valamint egyedi hangulatú popdalai azóta is kiemelik őt a nemzetközi szcénából.

Az olasz felmenőkkel rendelkező amerikai művész két tömött Budapest Park-os és egy VOLT Fesztiválos fellépése után, először adott hazánkban beltéri bulit. A nyíltan leszbikus és magát gendersemlegesnek valló zenész ezúttal 2023. szeptemberi Love Lines című korongjával érkezett a Budapest Arénába. A koncert elején ki is emelte, hogy a fesztiválozás után, üdítő változatosság a beltéri, intimebb környezet.

A helyszín azonban talán kicsit túl nagynak, a küzdőtér közönsége pedig elég szellősnek bizonyult. A háttérben villódzó, színes csíkokkal és műnövényekkel túlzsúfolt színpadkép inkább egy 80-as évekbeli tengerparti bárba repített, nem pedig egy füstös, tömött kocsma bárszékére, ahol egy laza, bőrdzsekis zenész elfütyül és énekel egy csontig hatoló szerelmi vallomást. Ugyanis LP-t maga a hangja is eladja, nem kell hozzá semmilyen körítés. A Recovery alatt például az egész közönség megfagyott, amikor a művész egy fénycsóva alá állított bárszékre támaszkodott és énekelt valami torokszorítót.

LP játszi könnyedséggel kiénekeli a magas C-t, vagy a mélyebb hangokat. A művész mögötti zenekar így néha szinte teljesen jelentéktelenné sikkadt, a színpadképből egyedül a laza fehér blúzban és csillogó nadrágban, nyakában malával tekergő hosszú hajú gitáros, Andrew emelkedett ki. A két zenész a pandémia alatt talált egymásra, ezután írták például a lírai Hold The Light-ot. A dal alatt hamar előkerültek a telefonos fények és sokan összekapaszkodva, kézen fogva lassúztak.

A hangulat, mint várható volt, a Lost On You alatt tetőzött, libabőröztetett, ahogy az egész közönség betéve üvöltötte a refrént. Az énekes számára fontos, mélyebb társadalmi témák a dalszövegeken túl a konferálásokban is felsejlettek: a Women Is Sacred előtt például felhívta a figyelmet arra, hogy a mai napig mennyi mindent vesz el a civilizáció a nőktől. A zenészek láthatóan élvezték a bulit: Andrew egy hatalmas gitárszólót rittyentett a ráadásra, míg LP a zongora tetejére is felült.

A koncerten elhangzott dalok:

Golden
Love song
Burn It Down
Everybody’s Falling in Love
When We’re High
Mean Streak
The One That You Love
Recovery
Hold The Light
One Like You
Girls Go Wild
Lost on You
Blow
Tightrope
A Woman Is Sacred
Dayglow
Love Lines
Long Goodbye
When We Touch
Other People
One Last Time

Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotók: Vatai Réka Tímea