Harmadszor látogatott Magyarországra a Grammy-díjas amerikai zenekar, a Halestorm, akik ez alkalommal az Alter Bridge vendégeként a Papp László Budapest Sportarénában léptek fel. A koncert, és májusban megjelent ötödik stúdióalbumuk, a Back From The Dead alkalmából beszélgettünk a buli előtt Lzyy Hale énekesnővel.
Jó ismét Budapesten látni, hogy telt eddig az itt töltött idő?
Lzzy Hale: Köszönöm! Tegnap szabadnapunk volt, így alkalmunk nyílt körbesétálni Budapestet, és mindent újra megnézni. Egészen olyan érzés volt, mintha mindent először láttunk volna, pedig már legutóbb is megnéztük a várost. Az a különbség a múltkori és a mostani alkalom között, hogy most már semmit sem veszek biztosnak: egyszerűen csak magamba szívom az élményeket. Csodálatos érzés újra itt lenni.
2019-ben jártatok nálunk utoljára, amikor a Three Days Grace-szel és a magyar Slowmesh zenekarral egy teltházas koncertet adtatok a Budapest Parkban. Milyen emlékeid vannak arról a napról?
L.H.: Igen, emlékszem arra a bulira. Először is, annyi csodálatos ember van Magyarországon… (nevet) Remekül szórakoztunk a Parkban, természetesen nagyon kedveljük a srácokat a Three Days Grace-ből, és ezen a bulin mindenki nagyon odatette magát. Senki se vonult félre leülni, vagy beszélgetni. Végül egy hatalmas afterparty-n kötöttünk ki egy rakás helyi arccal, és sikerült úgy berúgnom, hogy összekavarodtam egy vöröskével, majd rohannom kellett a buszhoz, mert indultunk tovább. (nevet)
A 2018-19-es, rendkívül sikeres európai headline turnétok megkoronázása volt a londoni Alexandra Palace-beli teltházas koncert. Hogyan éltétek ezt meg?
L.H.: Fantasztikus élmény volt, sokat beszélgettünk erről egymás közt. Tudod, egészen gyerekkorunk óta együtt vagyunk a zenekarban, és soha, de soha nem gondoltuk volna, hogy valaha is teltházas koncertjeink lesznek. Vagy ha például figyelembe veszed a Grammy-t, a listavezető dalokat, vagy azt a tényt, hogy épp kiadtunk egy új albumot, ami ráadásul még sikeres is – sosem gondoltuk volna, hogy mindez megtörténhet egyszer.
Nagyon szerényen álltunk az egészhez; a sikerhez, vagy ahhoz, hogy ennyi ember lesz, aki eljön megnézni a műsorunkat. Minden este úgy megyünk fel a színpadra, és úgy nézünk az arcokra, hogy az adott pillanatnak élünk. Ahogy már említettem, semmit se veszünk magától értetődőnek.
2020. augusztus 14-én jelent meg a Reimagined EP hat dallal, amire két speciális szerzemény is felkerült. Az egyiket – a Break In címűt – Amy Lee-vel, az Evanescence énekesnőjével közösen rögzítettétek. Hogyan jött ez az együttműködés?
L.H.: Ó, igen, az csodálatos volt! Akkor kezdtük el élőben játszani a Break Int, amikor együtt turnéztunk, valamikor 2012-ben, ha jól emlékszem. Amy ötlete volt igazából, mivel nagyon szerette a dalt. Egyszer bejött az öltözőbe, és megjegyezte, hogy senki sem énekli a vokál szólamokat – Amy imádja a harmóniákat. Mondtam neki, hogy a srácokkal inkább nem énekeltetném el ezeket a magas hangokat, mire megkérdezte, hogy akkor énekelhetné-e ő. Naná! Még jó hogy! Szóval innentől minden este feljött a színpadra, ha esett, ha fújt, és előadta velünk ezt a dalt.
Évekkel később aztán, amikor újra kapcsolatba kerültünk, megbeszéltük, hogy készíthetnénk egy újabb, közös változatot. Nick Raskulinecz producerrel vonultunk stúdióba, aki rendesen meglepett minket, ugyanis két mikrofon várt ránk a felvevőben, egymástól körülbelül két méterre. És ez még a Covid előtt volt, úgyhogy mi már azelőtt is tartottuk a két méter távolságot, mielőtt menő lett volna, haha. (nevet) Szóval Nick szerette volna egyszerre rögzíteni a két éneksávot, nem külön-külön, úgyhogy minden pontosan úgy történt, ahogy a klipben is látható. Ha jól rémlik, talán hétszer vettük fel összesen, és az ötödiket tartottuk meg. Mindketten nagyon izgultunk, hiszen ha valamelyikünk elrontja, akkor kezdhetjük előröl, de csodálatos élmény volt a közös munka.
Nem sokkal később Amy Lee hívott meg téged egy közös dal felvételére az Evanescence The Bitter Truth albumához…
L.H.: Igen, visszahívott a Use My Voice című csodálatos dalba, de nem csak én vettem benne részt, hanem gyakorlatilag az összes barátnőjét meghívta rá, majd klipet is forgattunk, ami már csak azért is jelentős volt a számomra, mivel ez volt az első alkalom, hogy elhagytam az otthonomat a Covid kezdete óta. Szóval ez egy remek találkozó volt.
2021-ben jelent meg a Back From The Dead album első kislemeze a címadó dalhoz, majd ezt követte idén februárban a The Stepple. Hogyan fogadta a szakma, illetve a rajongók ezeket a dalokat?
L.H.: Óh, az őrületes volt. Rengeteg dalt írtunk, majd bementünk a stúdióba, erre mindent lezártak újra, úgyhogy abba kellett hagynunk a felvételeket. Aztán újra nekifogtunk, majd megint abba kellett hagynunk, így ment ez. Végül már nem is gondoltuk, hogy ki fogjuk tudni adni az albumot, úgyhogy azt mondtuk, „a francba is!”. Mi megteszünk minden tőlünk telhetőt, egyszerűen csak élvezni szeretnénk a dalainkat, és mindent beleadni: én magasabban és erőteljesebben fogok énekelni, Arejay feszesebben és bombasztikusabban dobol, a gitárok súlyosabban szólnak majd, és meglátjuk, mi sül ki mindebből. Végül, mikor megjelent az album, nem tudtuk, mire számítsunk: vajon tetszeni fog a közönségnek? Vagy lehet, utálni fogják? De nem is számított, a lényeg, hogy kijött az anyag.
Aztán annyira csodálatos volt látni, hogy mindenki elfogadta és magáénak érezte a dalokat. A rajongók magukra tetováltatták a dalszövegeket, feliratokat készítettek, sőt még pár melltartót is kaptam a színpadra – ahogy azt pár napja ti is láthattátok. (nevet) Szóval tényleg gyönyörű élmény, ami egyszerre volt váratlan és várható, hiszen nagyon büszke vagyok a lemezre, és volt egy olyan érzésem, hogy jól fog teljesíteni, de ugyebár sose tudhatod…
Ott van például az a dal, amivel megnyertük a Grammy-t – Love Bites (So Do I). Nem is gondoltuk volna, hogy egyáltalán kislemez lesz belőle, azt hittük csupán, hogy egy jó kis zúzós koncertnóta lesz. Szóval a tény, hogy sikeres lett, megmutatta, hogy tényleg fogalmunk sincs… Ha valami nekem tetszik, attól még nem tudhatom, hogy az másnak is bejön-e majd, szóval ez egy kellemes meglepetés volt.
A dalszövegeket ismét te írtad, méghozzá az érzéseidről a Covid alatt. Ha jól tudom, van egy különleges szerzemény is, a Strange Girl, ami egy rajongótokról szól. Mi ennek a története?
L.H.: Beszélgettem egyik rajongónkkal a pandémia idején, aki épp akkoriban vállalta fel nyilvánosan, hogy meleg, amit a szülei – akikkel össze volt zárva egy házba – egyáltalán nem fogadtak el. Nagyon padlóra került, és a Twitter volt az egyetlen felület, ahol meghallgatták a történetét. Elkezdtünk beszélgetni, és kiöntötte nekem a lelkét, ami nagyon megérintett. Innentől kezdve próbáltuk mindannyian támogatni őt, nem is tudok erről úgy beszélni, hogy ne érzékenyüljek el. (Lzzy-nek itt az emlékektől tényleg fátyolossá válik a tekintete)
A szülei olyan dolgokat vágtak a fejéhez, amiket soha senkinek nem lenne szabad hallania életében. Több szófordulatát feljegyeztem, amiket később felhasználtam, mert úgy éreztem, írnom kell neki egy dalt – de direkt nem balladát akartam, hanem egy rockos szerzeményt, amire úgy ébred fel reggelenként, hogy „igen, ez az én dalom!”. Először harmadik személyben írtam, utána azonban átváltottam első személyre, mintha csak rólam szólna. Az egyik beszélgetésünk során elmondta, hogy mennyire örül annak, hogy nincs magára hagyva, nincs egyedül, és hát én is „furcsa lány” voltam.
Vicces volt amúgy, mert nem árultam el neki, hogy pontosan melyik dal is lesz az övé, de azért tettem ráutaló célzásokat, majd amikor kijött a lemez, elmondtam, hogy melyik is az. Egy gyönyörű utazás volt ez, és amúgy épp most beszéltem vele online, két napja. Különböző ruhákat próbálgatott, és az egyikre egyből rávágtam, hogy nekem is van hasonlóm, mire ő: „Tudtam, tudtam!” (nevet)
2022. május 6-án jelent meg a Back From The Dead, mely albumnak ismét Nick Raskulinecz volt a producere, akivel már a Vicious-ön is dolgoztatok. Milyen visszajelzéseket kaptatok a lemezre?
L.H.: Az a csodálatos ezekkel a dalokkal kapcsolatban, hogy a rajongók egyenesen saját himnuszaiknak tartják őket, ami mélyen megérint, hiszen pontosan ez az, ami a zene feladata kell, hogy legyen. Tudod, igazán fantasztikus helyzetben vagyok, mivel ha nem is értek sok dologhoz igazán (nevet), azt a pár dolgot, amihez igen, nem csak magamért teszem. Egy előadóművésztől azt is várjuk, hogy kimondjon olyan dolgokat, amiket mások talán nem mondhatnak ki, vagy félnek kimondani. Ez a zene ereje: egy dal vagy egy zenedarab meg tudja változtatni a nézőpontodat, reményt adhat, szerelembe ejthet, motiválhat, hogy valóra váltsd álmaidat. Ezen az albumon sok olyan szám van, ami nem csak nekem nagyon személyes, hanem másoknak is.
2022. október 28-án látott napvilágot az új kislemez Mine címmel, a dallal együtt pedig bejelentettétek a Back From The Dead album deluxe kiadásának a megjelenését, ami december 16-án várható. A kiadványon hét új dal lesz hallható, mikor írtátok ezeket?
L.H.: Közvetlenül azelőtt írtuk őket, hogy stúdióba vonultunk, kivéve a Mine-t, ami még a pandémia előtt született, egyből a Vicious album kiadása után. Megkönnyebbültünk, amikor végeztünk a felvételekkel, és a pincében szórakoztunk az új játékszereinkkel – szintikkel, arpeggiátorokkal –, csak magáért a dalírás öröméért, nem pedig egy konkrét albumra.
Jött egy gondolat, hogy ha Pat Benatarnek és Billy Idolnak lenne egy szerelemgyereke, akkor az ez a dal lenne (nevet), aztán elkezdtünk kísérletezni. A legviccesebb az egészben, hogy amikor megmutattuk a Mine-t a kiadónak, a menedzsmentnek meg a többieknek, mindenki leírta, hogy nem való a lemezre, túlzottan ’80-as évek, senki se fogja szeretni…aztán tessék, most már mindenkinek tetszik, és felkerül a delux kiadásra. Látod? (nevet)
Ha már a ’80-as évek, úgy tudom, szeretsz sorozatokat nézni, például a Stranger Things-t. Szerintem a Mine tökéletesen illene bele…
L.H.: Haha, igen, én is így látom. Az az egészben a legviccesebb, és valahol a legironikusabb is, hogy megírod ezeket a dalokat, amik sok helyre passzolnának, az üzleti döntéshozók azonban időnként nem engedik, hogy ezek megjelenjenek. De sosem tudhatod, hogy aztán milyen lehetőségek jönnek szembe… Itt van például a Stranger Things esete a Kate Bush-dallal, vagy a Metallicával. Hány csodálatos fiatal fedezi fel most ezeket a 30 éves szerzeményeket, amikről még sosem hallottak. Szóval tényleg sosem tudhatod, de köszönöm az észrevételt!
Végezetül, egy interjúban beszéltél arról, hogy lehetséges a jövőben egy szólóalbum elkészítése. Elkezdtél már rajta dolgozni, vagy látsz rá esélyt, hogy ez valóra váljon?
L.H.: Igen, mindenképp tervben van, különösen majd akkor, ha a fiúk pihenni szeretnének egy kicsit… Szokták is kérdezgetni, hogy mikor készítek már egy szólólemezt, hogy szabadságra mehessenek. (nevet) Főleg amúgy Josh, a basszusgitárosunk az, aki kedveli az önálló munkáimat, és gyakran mondogatja, hogy ki kellene adnom őket. „Nem… OK, talán…” (nevet) Sosem tudhatod, de bármi is legyen, biztos vagyok benne, hogy az összes dal, amit írunk – akár közösen, akár én magam egyedül – előbb-utóbb napvilágot fog látni.
Érdekesség, hogy a koncert előtt a zenekar módosított a setlistjén, és az eredetileg tervezett Psycho Crazy helyett az utolsó pillanatban a Mine-t tették be, így ez a dal a budapesti fellépésen debütált élőben.
Interjú: Schmidt Attila
Szerkesztő, fotók: Máté Évi
A budapesti Halestorm-koncerten készült fotóinkat ITT találjátok!
