Bejelentették az augusztus közepére tolódott EXIT fesztivál első 30 fellépőjét, valamint a programhelyszíneket. Régiónk egyetlen idei nagyfesztiválja – nem meglepő módon – főleg Európára és az elektronikus színtérre fókuszál majd. Amelie Lens (B), Black Coffee (ZA), Nina Kraviz (RUS), Paul Kalkbrenner (D), Boris Brejcha (D), a Tale Of Us (I), Robin Schulz (D), az Ofenbach (F), a Laibach (SLO), LTJ Bukem feat Dynamite MC (D), valamint a 20 évvel ezelőtt első EXIT egyik headlinere, Roni Size (UK) is elfogadta a szervezők meghívását.

Az EXIT fesztivál szervezői továbbra is éjt nappallá téve dolgoznak, hogy régiónk idén se maradjon nagyfesztivál nélkül. Mint ismeretes, az újvidéki rendezvényt az eredeti júliusi dátum helyett nagyjából az idén elmaradó Sziget időpontjára, augusztus 13-16-ra halasztották, és ezért a szerb miniszterelnök személyesen is lobbizott.

Az idei EXIT összesen 20 programhelyszínnel várja majd a látogatókat a jól ismert Péterváradi várban. Az egészségügyi szempontok érdekében a közönség létszáma a korábbiakhoz képest 50 százalékban lesz limitálva, ugyanakkor a használható terület közel azonos méretű lesz, mint a korábbi 100 százalékos töltöttségű EXIT-eken, ezáltal szellősebbé téve a váron belüli tereket.

Mikor az EXIT tavaly novemberben kampányának középpontjába a különböző etnikai csoportok egységét jelképező „egyetlen emberi arc” motívumot helyezte, kevesen gondolták, hogy fél év múlva mennyire aktuális lesz ez az üzenet.

„20 éve az elnyomó politikai rezsim ellen, a szabadság és béke mellett álltunk ki, ezért jött létre az EXIT. Most, 20 évvel később pedig szintén a remény üzenetét szeretnénk küldeni mindenkinek: a járvány kapcsán a legrosszabbon már túl vagyunk, de továbbra is rengeteg a dolgunk a világban. Fel kell emelnünk a szavunkat a faji megkülönböztetés és a bolygónk tönkretétele ellen“ – mondta Dusan Kovacevic, az EXIT alapítója.

Az EXIT életben tartása nem csak a rajongók felé fontos és pozitív üzenet, hiszen a zeneipar meghatározó figurái közül is nagyon sokan üdvözölték az újvidéki fesztivál döntését, amely az egész élőzenei színtér számára fényt jelenthet az alagút végén.