A Deep Purple énekese, valamint a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja, David Coverdale által alapított legendás rock’n’roll banda, a Whitesnake büszkén jelenti be világkörüli búcsúturnéját. A 2019-es Flesh & Blood stúdiólemezük sikerét követően a banda 65 koncertet adott 30 országban, több mint 750.000 rajongó előtt.
A búcsúturné programja a zenekar 13 stúdióalbumának dalaiból áll majd, a rock’n’roll 40 éves történetének egyik legnagyszerűbb katalógusának legnagyobb slágereiből.
A körút Budapesten is látható lesz, 2022. július 4-én, a Barba Negrában.
Az 1978-ban alapított csapat multi-platina eladásokat tudhat magáénak olyan lemezekkel, mint a Trouble a Lovehunter, a Ready And Willing és a Come An’ Get It, vagy a robbanásveszélyes Slide It In és az 1987-es, óriási sikerű Whitesnake album. Ezekről a lemezekről számtalan slágerlista top 10-es dal származik, köztük a listavezető Here I Go Again és Is This Love, valamint a felejthetetlen riffel bíró Still Of The Night.
2020-ban jelent meg a nagysikerű The Red, White & Blues Triolgy című válogatásuk, amely a legnagyobb slágereik újrakevert és remixelt verzióit tartalmazza.
Tehetség és szenvedély egyaránt kellett a Whitesnake megalapításához csakúgy, mint 2022-es visszatérésükhöz.
A világhírű banda David Coverdale (ének), Reb Beach (gitár/vokál), Joel Hoekstra (gitár/vokál), Michaek Devin (basszusgitár/vokál), Tommy Aldridge (dob) és Michele Luppi (billentyűs hangszerek/vokál) összetételben turnézik, valamint bemutatkozik velük a rendkívül tehetséges Dino Jelusick (billentyűs hangszerek/gitár/vokál) is.
David Coverdale véleménye szerint: „Izgatottan várjuk, hogy felléphessünk a Barba Negrában Budapesten 2022-ben, a búcsúturnéval ünnepelve a Whitesnake örökséget, amely közel 50 éve hódítja meg a rocklistákat világszerte. Nagyon örülök, hogy a rendkívül tehetséges Dino Jelusickot a Whitesnake-ben üdvözölhetem. Amióta 2 évvel ezelőtt együtt játszottunk Zágrábban, rajta volt a szemünk és a fülünk. Szeretni fogjátok őt!
Megtiszteltetés, és hálás vagyok, hogy már majdnem 50 éve lehetek része ennek a csodálatos világnak. Ünnepelhettünk, felejthetetlen pillanatokat oszthattunk meg és élhettünk át emberek millióival… és mindenkivel, aki csatlakozott hozzánk ezen a csodálatos utazáson… Nagyon szeretem a közös élményeket, és egyszerűen szeretem a munkámat, és mindig is szeretni fogom…majdnem 5 évtizednyi dekadens, mennyei, hidegvérű móka után!! Köszönöm Nektek!”
A budapesti előadásra jegyek a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon kaphatók. Limitált számban Early Bird jegyek vásárolhatók 14.900 forintért, utána a belépők 16.900 forintba kerülnek majd.