Önálló koncerttel tér vissza Budapestre Calum Scott

Legutóbb tavaly, Ed Sheeran koncertjét felvezetve lopta be magát a hazai közönség szívébe, ezúttal egy önálló koncerttel érkezik Budapestre Calum Scott október 25-én, az MVM Dome-ba. A többszörös platinalemezes énekes-dalszerző Calum Scott eddigi legnagyobb turnéjára...

Idén is várja az önkénteseket a Sziget

A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához. „Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted...

Megjelent Kolibri második nagylemeze, a Rúnák

​Kolibri, polgári nevén Bognár Bandi énekes-dalszerző, zenei pályafutását 2018-ban kezdte angol nyelvű „Elloish” című EP-jével. 2019-ben bejutott a Kikeltető 30-as shortlistjébe. Később áttért a magyar nyelvű dalszövegekre, és 2020-ban kiadta a Szívavató...

Szombaton lesz a lemezboltok napja

Ismét számos magyarországi lemezbolt részvételével, különleges hazai és nemzetközi megjelenésekkel várja az érdeklődőket a lemezboltok napja április 12-én, szombaton. A tizennyolcadik alkalommal megszervezett nemzetközi rendezvény idei nagykövete az amerikai Post...

Brant Bjork trió: újra az A38-on

A legendás zenész bejelentette, hogy idén nyáron ismét bejárja triójával Európát, és ahogy tavaly, idén is útba ejti az A38 Hajót is: a Brant Bjork Trio július 6-án hoz egy kis sivatagot a Dunán ringatózó szórakozóhelyre. „Nyers. Laza. Hangos. Egyenesen a sivatag...

Itt egy új klip a Darkness-től

A brit rockbanda épp új lemezével ostromolja a slágerlistákat, a sikereket pedig egy vadiúj videóval is megünneplik: a Rock And Roll Party Cowboy-hoz készült videót részben Rufus Taylor dobos rendezte. A The Darkness a brit slágerlista második helyén nyitott...

Új fellépőket jelentett be a Fekete Zaj

Idén a Mátrában július 31. és augusztus 3. között kerül sor a fesztiválra, és ugyan már jó pár fellépő kilétére fény derült, most bejelentettek egy újabb adagot az ez évi felhozatalból. A svéd Ashbury Heights sötét elektronikájával világszerte hódít, nyáron pedig...

A Bedouin Soundclash hozza el a nyarat a Turbinába

A Bedouin Soundclash zenéjét nehéz lenne bekategorizálni, hiszen a világzene, a reggae, a dance, a jazz és a punk mind szerepelnek az inspirációk között, a végeredmény pedig vidám és könnyed, mintha egy örökké napfényes helyen íródtak volna a dalok. Így koncertjük...