Sikerrel szerepeltek koncertturnéjukon a Pannon Filharmonikusok

Sikerrel szerepeltek a napokban zárult kéthetes koncertturnéjukon a Pannon Filharmonikusok: a pécsi zenekar Svájc és Németország híres hangversenytermeiben lépett fel neves művészek társaságában. Az együttes a tíz hangversenyből álló koncertsorozat keretében...

Angol kortárs drámát mutat be a temesvári színház

Nick Hornby angol kortárs író művét, a Fent a mélyben című drámát mutatja be szerdán a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Kedves Emőke rendezésében. A fiatal rendezőnek ez a második munkája a temesvári színháznál. Az MTI-nek kedden elmondta: azért érdekes a...

Tizenhat magyar film kerülhet idén a nézők elé

Tizenhat új, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült magyar film – 14 játékfilm és 2 dokumentumfilm – kerülhet idén a nézők elé. Az első mozipremier Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című produkciója lesz, amelyet február 13-tól láthat a...

Spielberg rendezheti a spanyol hódításról szóló filmet

Steven Spielberg következő rendezői munkája a spanyol konkvisztádorról, Hernan Cortezről készülő történelmi film lehet, amelynek főszerepét Javier Bardem szívesen eljátszaná – számolt be róla kedden a The Hollywood Reporter. A DreamWorksnél tervezett Montezuma...

Szegedi szabadtéri – Hatalmas érdeklődés a Mamma Mia! iránt

Hatalmas az érdeklődés a Mamma Mia! című musical iránt, amelyet augusztusban mutat be a Madách Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közösen a Tisza-parti városban. A szervezők egy újabb előadást is a programba iktattak, így összesen hat alkalommal játsszák Szegeden...

Pályázati forrásból újítják fel a kiégett Bakonyi Tájházat

Pályázati forrásból újítja fel az önkormányzat a tavaly november 30-án kigyulladt és életveszélyessé nyilvánított Bakonyi Tájházat – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t. Az előzetes számítások szerint a Bakonyi Tájházban több mint hamincmillió forintos kár...

A Nyugat női című darabot mutatják be Kecskeméten

A kecskeméti Katona József Színház január 9-én mutatja be A Nyugat női című darabot a Kelemen László Kamaraszínházban. A Bíró Kriszta gyűjtése nyomán készült szövegkönyv a Nyugat folyóirat írói, költői mögött álló, küzdő, mosolygó és szenvedő asszonyok portréját kelti...

Észak-amerikai forgalmazóra talált A nagy füzet

A független filmek forgalmazásában világelső Sony Picture Classics vásárolta meg és mutatja be Észak-Amerikában Szász János Kristály Glóbusszal díjazott filmjét, A nagy füzetet. A Sony Picture Classics forgalmazta korábban Woody Allen, Jim Jarmusch, Mike Leigh,...

100 éves az indai film

Az Indiai Kulturális Központ az indiai filmgyártás századik évfordulója alkalmából 2014. február 7-16. között Indiai Filmfesztivált rendez a Puskin moziban (február 7-12.) és az Indiai Kulturális Központban (február 13-16.). A tíz napos Fesztivál alatt nem csupán...

Balázs Péter nem pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára

Balázs Péter nem indul a Vígszínház vezetésére kiírt új pályázaton, ezt a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója közleményben tudatta pénteken az MTI-vel. A főváros december 3-án írta ki az új, második pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára, a megbízatás másfél...