Nyár végi thrash bulik Budapesten

Dupla thrash csapással rúgja rá az őszre az ajtót a Concerto Music: augusztus 21-én a Havok és a Dust Bolt párosa izzaszt meg minket a Dürer Kertben, szeptember 10-én pedig Bobby Blitz csapata, az Overkill játszik majd a Barba Negrában, a már szintén jól ismert...

A Zebrahead új dalaival rengeti meg az A38 Hajót

A kaliforniai punkok öt hetente jelentetik meg új dalaikat, amely csúcspontja az I EP megjelenése lesz november 13-án, még pont időben, hogy már az összes dalát együtt fújhassuk velük november 26-án, az A38 Hajón. A Zebrahead 1996-os megalakulása óta szinte...

Elindult a 30. Sziget

Idén 30. alkalommal lépünk át az immár ikonikusnak számító K-hídon a Szabadság Szigetére, ahol 50 helyszínen 1000-nél is több program vár ránk, a műfaji sokszínűség jegyében, köztük Kylie Minogue, Liam Gallagher, Martin Garrix vagy Sam Smith, de újra lesz Nagy...

Filmzenék élőben Balatonalmádiban

Kilenc formáció lép fel a 2. Balatoni Filmzene Fesztiválon augusztus 9. és 11. között a Kerényi Imre KultMagtárban, a rendezvény alatt filmzenei utcakoncertek is lesznek – közölték a szervezők az MTI-vel. A fesztivál első napján a Fool Moon együttes Vocal Recall című...

Újdonságok a Strand Fesztiválon

Augusztus 22-től 24-ig Zamárdiban a Chase & Status, Elderbrook és Alok, valamint a hazai élvonal kiválóságai lépnek fel. A rendezvény számos új helyszínnel és kulturális programmal készül. A MOL Nagyon Balaton programsorozat kiemelt eseményén, a 12. Strand...

A techno művészi oldalát mutatja meg a Deepchord

Az elektronikus stílus szülőföldjéről, Detroitból érkezik a Magyar Zene Házába Rod Modell Deepchord formációja november 1-jén. A Technokunst & MZH sorozatában a techno művészi világába kalandozhatunk. A Technokunst & MZH techno művészi oldalát bemutató...

Rise Against: két hét múlva újra Budapesten

A chicagói punk-rock zenekar két éve járt utoljára a magyar fővárosban, most pedig itt az idő, hogy visszatérjenek egy ütős koncerttel és a legutóbbi nagylemezük, a Nowhere Generation folytatásaként kiadott kislemez dalaival, valamint legnagyobb slágereikkel augusztus...

Már csak három hét, és újra Zajonghatunk

Pár hét múlva már a Mátra idilli környezetében, a Sástó partján barangolva élvezhetjük az underground zenék rejtelmeit, ahol a legfurcsábbtól a legkülönlegesebbig, valamint a legsötétebbtől a legvidámabb zenékig bármi fellelhető, műfaji határokat összemosva,...

Melegíts a Zajra a Dürerben!

A fesztivál előtt egyszer még biztosan találkozhatsz a Zaj közösséggel, július 25-én lesz ugyanis az ingyenes Zaj Warmup, ahol a zenei program mellett önkéntes találkozóval és egy kötetlen, közös főzéssel is készül nektek a fesztivál stábja. Súlyos, intenzív, de...

Terrort hoz idén a Mikulás a Dürerbe

December 6-án nem csak a Mikulás érkezik hozzánk, de nálunk koncertezik a 22 éve aktív Terror is. A Dürer Kertben nem csak a legismertebb Terror dalok szólalnak meg, de a szintén keményvonalas Nasty is vendégeskedik a koncerten. 2002-es megalakulásuk óta a banda olyan...