Újabb mérföldkőhöz érkezett az amerikai díva, Cher, akinek Believe című albuma 25 évvel ezelőtt jelent meg. Ennek méltó megünneplésére 2023. november 3-án egy vadonatúj deluxe változat került kiadásra, mely az eredeti 10 zeneszámon felül további 13 újramaszterelt mixet tartalmaz.

Az 1998-ban megjelent diszkólemez, a ‘Believe’ producere Mark Taylor (Tina Turner, Lady Gaga, Ronan Keating) volt. A korong több mint tizenegy millió példányban kelt el világszerte, és 2000-ben Grammy-díjat nyert a ’Legjobb popalbum’ kategóriában. A kiadványon elsők között használták a ma már jól ismert auto tune-t, amit “Cher-effektnek” is neveznek és rengeteg művészt és producert inspirál napjainkban is, sőt, egyenesen fénykorát éli. A címadó megahithez csak 2018-ban készült el a hivatalos videóklip, mely megjelenése óta közel 350 millió lejátszást ért el a YouTube-on. Ennek sikerét meglovagolva Cher ‘Living Proof: The Farewell Tour’ névvel búcsúturnéra indult, mely minden idők egyik legtöbb bevételt hozó koncertturnéja lett.

A most debütáló deluxe változat tartalmazza az eredeti albumot, valamint 13 sláger újramaszterelt remixét: az örökzöld „Dov’el’Amore”, „Tee’s Radio One” és „Ray Roc’s Latin Soul” instrumentális verzióit, melyek még sosem kerültek kiadásra. Természetesen az olyan Cher-klasszikusok is hallhatók, mint a „Strong Enough” című bátorító himnusz, a közönségkedvenc „All or Nothing” vagy a „Believe”, mely több mint tízmillió példányban kelt el világszerte és 23 országban volt a slágerlisták élén.