Clawfingerrel zárt az idei TÁBOR Fesztivál

Volt időszak, amikor szinte hazajárt Magyarországra a Clawfinger: 2003 és 2008 között például hét alkalommal játszottak nálunk, Zak Tell pedig közreműködött a Superbutt egyik dalában, a Last Callban is. Azóta visszavettek a tempóból, sőt, 2013-ban hivatalosan fel is oszlottak, de azért elvétve már a következő években is adtak pár koncertet – köztük a legutóbbi hazait, 2015-ben, a RockParton. Kerek tíz év után, egy készülőben levő új nagylemez munkálatai közben tértek most vissza hozzánk, hogy ez alkalommal a Balaton másik, északi partján búcsúztathassuk velük közösen a nyarat.

 

A legismertebb hazai rock/metal bandák mellett idén is megfűszerezték a szervezők a TÁBOR programját pár nemzetközi névvel. Csütörtökre a Dynazty, péntekre a Lordi jutott, a záró napon pedig a rapmetal szerelmesei találkozhattak a stílus egyik alapvetésével az amúgy két színpaddal üzemelő fesztiválon. Mi a Rock FM Nagyszínpad előtt ragadtunk le, ahol szombaton mintha követte volna az időjárás a fellépőket: a halak se maradtak szárazon, sártenger is akadt bőven, azaz a Fish! és a Mudfield melegítette be a terepet a Clawfinger előtt.

A régi motoros Fish! neve garancia a bulihangulatra, a közönség tetején csónakázni, strandlabdákat és egyéb felfújható kellékeket – no meg kockás ingeket – dobálni pedig bizony esőben is lehet. A közönséget láthatóan mit sem érdekelte, hogy bőrig áznak, igazi fesztiválhangulattal indult a színpad programja, a stafétát pedig a Mudfieldnek is sikerült átvennie. A srácok koncertje alatt már az eső is alábbhagyott, a főhősök érkezésére pedig szerencsére teljesen el is állt, cserébe azonban kaptak egy jó adag árvaszúnyogot a tribün fölé a svédek.

A fentebb említett sűrű évek úgy összefolynak, hogy nem is tudom, hány alkalommal volt már szerencsém Zak Tellékhez, de egy valami biztos: lehetett hideg vagy meleg, klubbuli vagy fesztivál, jöhettek áramszünetek, lehettem akármilyen nyűgös vagy fáradt, egy másodperc alatt maximumra töltötték a képzeletbeli aksimat minden egyes alkalommal, ahogy színpadra robbantak. Legutóbbi, 2015-ös találkozásunkkor se volt ez másképp, és szerencsére így, egy évtizeddel később sem okoztak csalódást.

Azt már jelen buli előtt is többfelé lenyilatkozta a csapat, hogy ahhoz már öregek, hogy póznákat másszanak, mint régen, a dalokba foglalt energia azonban kisebb fordulatszámon is teljesen átjött. Nem lehet nem bólogatva együtt skandálni a zenekarral az olyan slágereket, mint a Nothing Going On, az Out To Get Me, vagy a Two Sides, de az olyan új dalokat is ízlelgethettük élőben, mint a Scum vagy a Ball & Chain. Egy kis crowd surfing azért belefért még Zak részéről a Catch Me alatt, aki – akárcsak társai, Jocke Skog, Bård Torstensen, André Skaug és Micke Dahlén – teljes természetességgel, sallangmentesen, sörözgetve zúzták végig a 70 perces koncertet.

A bivalyerős záró dal-triumvirátust a Biggest & the Best, a The Truth, valamint a Do What I Say alkotta, végleg garantálva a másnapi nyakfájást. A csapat legutóbbi, Life Will Kill You nagylemeze 2007-ben jelent meg, közel húsz év után azonban jön a folytatás: ha minden jól megy, még idén megjelenik a Before We All Die című új album, és csak remélni tudjuk, hogy nálunk is bemutatják majd az anyagot, és nem kell újabb tíz évet várnunk egy hazai Clawfinger-bulira.

Szombaton az időjárás ugyan kicsit keresztülhúzta a nyárzáró hangulatot, ennek ellenére is hamar átjött a TÁBOR magával ragadó, családias hangulata, az utolsó napon pedig még a Phoenix RT, a Down For Whatever, a Pokolgép, a Tankcsapda és a Road látványos koncertjeit is élvezhette a nagyérdemű.

Szöveg, fotók: Máté Évi

no images were found