Sorra adja a teltházas koncerteket Európa-szerte a zenekar, akik út közben azért némi újdonsággal is előrukkoltak: a Coming Home (Ballad Of The Shire) című dalhoz készítettek videót, mely legutóbbi, Can’t Find The Brakes című nagylemezükön szerepel. A csapat március 3-án az Analog Music Hallban lép fel.

„A klasszikus rock halott? Aligha! Az Analog Music Hall egy felejthetetlen, igazi rockbulival indítja a márciust, visszatér hozzánk a Dirty Honey, ha tudod, hozd el apádat is!” A Los Angeles-i hard rock négyesfogat ugyan nemrég járt nálunk a Kiss előzenekaraként, azonban az első benyomás annyira ütősre sikerült, hogy máris újra Európába jönnek egy kisebb klubturnéra, amibe szerencsénkre Budapest is belefért.

A 2017-ben alakult amerikai zenekar nem titkolt célja, hogy a klasszikus rockzenekarokhoz hasonló sikereket érjenek el, mely felé a legjobb úton járnak, hiszen megalakulásuk után két évvel már olyan ikonikus bandák előtt léphettek színpadra, mint a the Who, a Skillett, vagy legnagyobb példaképük, a Guns N’ Roses. A srácok amellett, hogy tehetséges zenészek, elképesztően hitelesen hozzák a klasszikus hard rock/blules rock hangzást. Első albumuk, a 2021-ben megjelent Dirty Honey rögtön le is teszi a zenekar névjegyét, visszarepíti a hallgatót a békebeli hajmetal és glamrock korába, ami legyünk őszinték, sokunknak hiányzik.

 

Esemény: https://www.facebook.com/events/1160176641608423/