Instant adrenalin löket, érzelemmentes szerotonin és kémiailag fokozott dopamin – a Normandie vény nélkül adta be a Dürer kert közönségének negyedik, Dopamine című lemezét. A svéd post hardcore banda előtt a stockholmi Self Deception rúgta szét a ház oldalát, valamint a brit As December Falls emóskodott kicsit.
A hétfői bulit a stockholmi illetőségű Self Deception indította be, nem is akárhogy. A 2005-ben alakult modern rock zenekar szó szerint berobbant a Dürer színpadára. Igen eklektikus volt a tagok szerelése: az énekes ultrának öltözött feketére pingált arccal, míg a szólógitáros leopárdmintás rövidnadrág-ing-horgászsapka szettben pompázott, mindehhez pedig fehér térdzoknit húzott és apró lámpákkal díszítette gitárja oldalát. A The Scandinavian Dream üvöltött sorai alatt azért elgondolkodott az ember azon, hogy valóban ez lenne-e az idilli skandináv álom. A párszámos szettben akadt Matthew McConaugheynek írt nóta, scooteres veretés, és a zárásban a gitáros még a közönséghez is levonult bulizni.
Az est második előzenekara, a nottinghami As December Falls először játszott hazánkban. A 2014-ben alakult pop-punk banda énekesnője, Bethany Curtis Memento Mori-s felsőben, fekete bakancsban ugrálta végig a koncertet és tornászokat megszégyenítő gyakorisággal rúgott félspárgát a levegőbe. A sokszor emo stílusig fajuló buli szépen megmozgatta a népet: több szám alatt volt circle pit és szolid zúzda is.
A Normandie zenei világa a hörgős refrénektől a bájosan szipogó, szerelmes nótákig sok stílusból merít. A 2013-ban alakult svéd alternatív rock zenekar ezúttal februárban kiadott negyedik lemezét, a Dopamine-t hozta el a magyar közönségnek. A bevallottan koncepciós korong egy olyan disztópikus világ gondolatát veti fel, ahol az emberiség annyira kimaxolta neurotranszmittereit, hogy az adrenalinhoz, szerotoninhoz és dopaminhoz hasonló természetes vegyületeket – pont, mint a reggeli kávét –, mesterségesen kell magához vennie.
A banda jó érzékkel az új korong slágeres, pörgetős dalaival nyitotta a bulit: a végig zúzós Serotonin, a kissé túlpolírozott, ám garantált adrenalin löketet adó Flowers For The Grave, valamint a Bury Tomorrow énekesével, Dani Winter-Bates-szal közös hörgős Hourglass kellően feltüzelte a közönséget. „Szeretem játszani a Hourglass-t, mert kihozza belőlem az ördögöt” – emelte ki viccesen Philip Strand énekes a számok közötti rövid szusszanásban. Majd az apukája nyakában ülő hatéves kislánynak üzent ki, hogy tuti rocksztár lesz, ha már ilyen fiatalon itt van a koncerten.
A nagy vadulás azért kicsit leült a koncert közepére: kicsit egysíkúvá vált az előadás a picit érthetetlen stílusú Butterflies vagy az egyetlen lassú nóta, a Sorry alatt. A hangulatot online és élő számválasztással, valamint a seggrázós Overdrive-val azért sikerült visszahozni. A bulit a korábbi lemezek slágerei, a pánikrohamok belső dinamikáját leíró Hostage és a már-már rádióbarát White Flag zárta.
Szöveg, telefonos fotók: Farkas-Hajdú Eszter
Főkép: Bands Through The Lens / Dürer Kert