65 éves korában, rövid betegség után elhunyt a The Cure gitárosa és billentyűse, Perry Bamonte – a hírt a zenekar jelentette be hivatalos honlapján.

„Mély fájdalommal erősítjük meg, hogy nagyszerű barátunk és zenésztársunk, Perry Bamonte elhunyt. Rövid betegség után, karácsony idején, otthon érte a halál. Csendes, intenzív, ösztönös, állandó és rendkívül kreatív személyiség volt. ‘Teddy’ melegszívű és meghatározó része volt a The Cure történetének.

1984 és 1989 között a zenekar körül dolgozott, majd 1990-ben vált a The Cure teljes jogú tagjává. Gitáron, hathúros basszusgitáron és billentyűs hangszereken játszott a Wish, Wild Mood Swings, Bloodflowers, Acoustic Hits és The Cure albumokon, valamint 14 év alatt több mint 400 koncerten lépett fel a zenekarral.

2022-ben újra csatlakozott a The Cure-hoz, és további 90 koncertet adott velük, köztük a zenekar történetének legjobbjait, amelyeket a 2024. november 12-én Londonban megrendezett Show Of A Lost World koncert koronázott meg.

Részvéttel gondolunk a családjára. Nagyon fog hiányozni.” – írta a zenekar.

A zenész Perry Archangelo Bamonte néven született Londonban 1960. szeptember 3-án. 1984-ben került kapcsolatba a The Cure-rel, fiatalabb testvérén keresztül, aki a zenekar turnémenedzsereként dolgozott. Kezdetben gitártechnikusként tevékenykedett, majd 1990-ben lépett elő teljes jogú zenekari taggá.

Miután 2005-ben elhagyta az együttest, a Love Amongst Ruin nevű formációhoz csatlakozott, amelyben a Placebo és Julian Cope zenekarának korábbi tagjai is szerepeltek. 2019-ben a The Cure tagjaként beiktatták a Rock And Roll Hall of Fame-be, majd 2022-ben ismét visszatért a zenekarhoz.