Magányos vasárnap, ezüstös kontúrok és zuhanásban körülölelő szárnyak – meglepően rövid, de erős bulin hozta el reményteljes, ám sötét melankóliával átitatott szintipop világát a Budapest Parkba a Hurts. A manchesteri duó ugyan hiányos felállásban lépett fel, azonban Theo Hutchcraft énekes karizmája és erőteljes hangja sikerrel szippantotta be a közönséget egy együtténeklős nosztalgiabuliba.
Az estét a hazai Samurai Drive zenekar indította sejtelmesen instrumentális produkciójával. Daniel Riederauer és Nóvé Soma kettőse Vázsonyi János szaxofonossal kiegészülve harmonikusan elegyítette az elektronikát, a garázsrockot, a bluest és az újhullámos zenéket a délutáni zivatarból lustán ébredő közönség előtt.
A német és a brit koncertekkel ellentétben, itt nem kaptuk meg elejétől végig a jubiláló albumot, hanem egy jócskán lerövidített setlisttel kellett beérnünk. A zenekarral ugyan már többször találkozhattunk fesztiválokon, azonban a pénteki volt az első önálló magyar bulijuk. Theo hozta a tőle megszokott letisztult, elegáns színpadi megjelenést öltönyében, bár a komolyság az öltözékénél véget is ért: szinte végigbohóckodta a bulit, arcjátéka néha már-már jokeri magasságokig emelkedett, még fájó derekát és darabos mozgását is vicc tárgyává tette.
A szép számú, ám a Park befogadóképességéhez mégis bántóan gyér tömegre sem lehetett panasz: nagy része teli torokból üvöltötte végig a buli összes dalának teljes dalszövegét. Néha Hutchcraft arcán is őszinte ámulat jelent meg, többször magyarul köszönte meg a közönség lelkesedését, emellett a koncert több pontján fehér rózsákkal bombázta az első sorokat. A dallista gerincét továbbra is a Happiness lemez számai adták, a 15 éves korongnak pedig olyan slágereket köszönhetünk, mint a Wonderful Life, a Better Than Love és a Kylie Minogue vokáljaival színesített Devotion. Mondjuk számomra bántó hiány volt az elmaradt, lírikus Blood, Tears & Gold.
Az album úgy tűnt egyáltalán nem porosodott az eltelt évek alatt, a Rómeó és Júlia történetén alapuló Rolling Stone ugyanolyan erősen szólt. Theo pedig mintha mit sem változott volna az eltelt évek alatt, mint egy jó whiskey, karizmája, lazasága és hangja is csak jobb lett a korral. Hiába énekelt teljes átéléssel magányos vasárnapról, zsebre tett kézzel ezüst kontúrról, vagy rózsákat dobálva a zuhanásban körülölelő szárnyakról, mindig volt benne egy laza kikacsintás a komor mélabú alól.
A háromszámos ráadásban a veretősebb vonal került előtérbe – bármennyire meglepő lehet ez egy régi vonalas Hurts-rajongónak, aki inkább az első két albumon szocializálódott. Érkezett a Nothing Will Be Bigger Than Us, illetve a banda univerzumától fényévekre található, Calvin Harisszel közös Under Control. A zárásban szerencsére nem ezzel a keserű szájízzel kellett távoznunk: jött a hatalmas együtt éneklésbe torkolló Stay.
A koncerten elhangzott dalok:
1. Silver Lining
2. Some Kind of Heaven
3. Ready to Go
4. Miracle
5. Rolling Stone (The Road outroval)
6. Somebody To Die For
7. Illuminated
8. Voices
9. Sandman
10. Evelyn
11. Wonderful Life
12. Sunday
13. Better Than Love
14. Wings
Ráadás:
15. Nothing Will Be Bigger Than Us
16. Under Control (Calvin Harris feldolgozás)
17. Stay
Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotók: Máté Évi
no images were found
