Egy igazán különleges koncertnek adott otthont szerda este a Dürer Kert nagyterme: nem elég, hogy fél évszázados (élő) működését ünnepli épp egy koncertkörúttal a Cabaret Voltaire, de a különböző elborultabb elektronikus/ipari zenék egyik atyjának is számító kultikus formáció bő ötven év alatt most először jutott el hazánkba – igaz, csak egy alapító taggal a soraiban.
A hangulat alapozásáért Man + The Machine felelt egy DJ pult mögött. Kár, hogy egy kis afterre nem tért vissza a koncert után, úgy igazán kerek este lehetett volna, persze egy 50+-os zenekar közönségének a zöme már nem feltétlen erre vágyik. Így csak egy szerényebb számú egybegyűlt élvezhette a bemelegítő ütemeket, a többség még ekkor érkezett, vagy a Dürer kerthelyiségében élvezte, hogy végre itt a nyár, és a szabadtéri szezon.
Utóbbiaknak azért sanszosan nagy szívfájdalma lehetett, hogy hiába társult a zenekar két még élő alapítótagja, Stephen Mallinder és Chris Watson az amúgy hivatalosan 2025-re datálandó fél évszázados jubileum – ennyi idő telt el ugyanis első koncertjük óta – alkalmából, utóbbi csak pár állomáson lép színpadra – Budapest ebből sajnos kimaradt. (A pontos okokat nem részletezték, de Mallinder korábban azt nyilatkozta, hogy társa számára nehézkes már az utazás.)
A zenekart amúgy 1973-ban alapította a két említett tag a 2021-ben elhunyt Richard H. Kirkkel közösen Sheffieldben. Nevüket a dadaizmus melegágyaként számon tartott zürichi nightclubtól kölcsönözték, és bár igazán sosem futottak be széles körben, mégis a Depeche Mode-on át a Nine Inch Nails-en keresztül a Skinny Puppy-ig rengeteg bandán érezhető hatásuk – és jó páran nevezték is meg őket inspirációként a Joy Divisiontől a New Orderig.
Watson 1981-ben távozott a zenekarból, ami duóként működött ezután, egészen 1994-es feloszlásukig, majd Kirk ragadta magához a Cabaret Voltaire nevet, és egészen haláláig nyomult vele szólóban. Aztán elérkezett a tavalyi 50-es koncertjubileum, amikor is Watson és Mallinder bejelentette, hogy ismét színpadra viszik a formációt, méghozzá közösen.
Az időnként basszusgitározó, síppal fütyülő vagy éneklő Stephen Mallinder kissé úgy festett a színpadon zsebes mellényében, mintha csak egy szerdai laza pecázásból esett volna be a Dürer Kertbe, mellette pedig a néhol egy gitárt is fel-felkapó Eric Random és Finlay Shakespeare kezelte a különböző kütyüket, az elektromos dobot pedig Benjamin David Edwards, alias Benge ütötte. A setlist leginkább a ’80-as években megjelent kiadványokból merített, de az 1979-es Nag Nag Nag és a 1990-es Groovy, Laidback and Nasty is előkerült – még mielőtt a szigorú krónikások által szó érhetné őket, hogy kizárólag egy évtizedet vettek terítékre.
Ahogy azt előre is jelezték, a dalok többsége okosan újra lett gondolva a technika fejlődésének megfelelően, és bizony rendesen le is szakította a fejemet mind a 16 – ebből kettő volt a ráadás – szerzemény, és már az első pillanattól kezdve mozgásra késztettek a dalok. A színpadon négy szimpatikus, de visszafogott zenész játszott, vizuális élményként inkább a háttérvetítés szolgált. A végtelenül szerény és szimpatikus Mallinder időnként intézett pár kedves szót a közönséghez, zenésztársait is bemutatta, a buli lelke azonban maga a zene volt, ami kapásból magával ragadta az egybegyűlteket.
Elcsépelt duma, de tényleg sajnálhatja, aki kihagyta ezt a koncertet – azt egy ideje leszögezte a zenekar, hogy Kirk nélkül új zenét már biztosan nem írnak, nagy eséllyel pedig hazánkban az első, és egyben az utolsó alkalommal láthattuk őket. Több évtizedes, hol zajokkal kísérletező, hol egészen populáris electroba, house/funkba, technoba vagy EBM-be hajló életművüket azonban érdemes elővennie azoknak, akiknek kimaradt a Cabaret Voltaire. Akár egy amolyan Ferris Buelleres, kalandosan laza lógós napon, nem véletlen díszítette a kultikus film főhősének is a falát a zenekar posztere.
Szöveg, fotók: Máté Évi
no images were found
