Maratoni gitárszólók, Niagarát idéző izzadtságtenger, dögös vadulások és szolid rockerkedés – több mint két óra színtiszta gitárzenét hozott a Dome színpadára a Slash Featuring Myles Kennedy & The Conspirators. Nemcsak egy legendát láthattunk a deszkákon, hanem egy összeszokott, jól működő bandát, akik a magyar közönségnek nyomták le először a Guns N’ Roses Perfect Crime című klasszikusának feldolgozását.

Az estét az amerikai Mammoth WVH nyitotta hatszámos szettjével. Wolfgang Van Halen egyszemélyes projektje zenésztársakkal kiegészülve, magabiztosan robbant a színpadra pontban este 7-kor. A néhai Eddie Van Halen fián látszott, hogy nevét ugyan Mozart után kapta, azonban a kemény gitárzene iránti szeretetét már az anyatejjel szívta magába. A srác igazi zseniként, maga játssza fel a lemezekre a gitár-, basszus-, dob- és énektémákat. A turnén a Slash-ékkel zenélő Frank Sidoris, Jon Jourdan, Ronnie Ficarro és Garrett Whitlock erősített rá a bitang hangzásra.

Az est főfellépői nem húzták sokáig az időt: 8 óra előtt pár perccel, sejtelmes zene kíséretében megjelent Slash, Myles Kennedy és a The Conspirators. Myles farkasemberes pólójában kedvesen egy köszönömmel intett a közel tízezres tömegnek, majd rögtön belecsapott a The River Is Rising első soraiba. A The Conspirators tagjai is tisztelegtek a magyar közönségnek: Brent Fitz a magyar válogatott piros mezében dobolt, míg Todd Kern Dammit nevű ruhakollekciója darabjait magyar színekben pompázó csillaggal díszítette. Emellett egy magyar, Dammit feliratos zászló is helyet kapott a meglehetősen minimál színpadképben. A látványvilágból egyértelmű volt, hogy itt a zenéé lesz a főszerep, a nagybetűs zenéé.

A produkció tényleg nem törekedett arra, hogy felcicomázza magát: több mint két óra színtiszta, kemény gitárzenét kaptunk, ahol egymást cserélték a színpadon a kopott, ám muzeális értékű hangszerek. Slash egyáltalán nem uralta le a teret, zenésztársai egytől egyig egyenrangú partnerként álltak mellette. Az énekes mikrofon előtt Myles hozta a hihetetlenül szimpatikus, szolid, szomszéd rocker srác szerepét, míg az őt pár szám erejéig felváltó Toddból inkább a dög szakadt ki. Különösen nagyot ment az élőben először előadott Guns N’ Roses-klasszis feldolgozása, a Perfect Crime, de a Doctor Alibi alatt sem lehetett ok panaszra.

Slash pedig hozta a maga formáját: napszemüvege és óriási cilindere mögé bújva, néha híres „slash-es” mosolyát megvillantva mutatta meg, miért tartják gitárlegendának. A kivetítőkön a messzebb állók vagy ülők is közelről láthatták, ujjai hogyan bűvölik a húrokat. Egy-egy maratoni, negyedórás szóló után már-már árvízhelyzetre emlékeztetett a körülötte lévő izzadságtenger, azonban hősünknek ez meg sem kottyant, egy pillanatig sem pihent.

A ráadás előtt jött a zenekari bemutatkozásokkal hosszított World On Fire, ahol Myles a maga szolid stílusában énekeltette meg a közönséget. A taps- és hangorkánt követően az Elton John-feldolgozás Rocket Man érkezett, ahol Brent billentyűkhöz, míg Slash egy pedal steel gitárhoz ült. A záró Anastasia után a közönség első sorainak legnagyobb örömére pengető, dobverő és setlist osztogatás kezdődött, majd Slash egy laza kézenállással búcsúzott a tömegtől.

Setlist:

1. The River Is Rising
2. Driving Rain
3. Halo
4. Too Far Gone
5. Back From Cali (Slash dal)
6. Whatever Gets You By
7. Actions Speak Louder Than Words
8. The Path Less Followed
9. Always On The Run (Lenny Kravitz feldolgozás) (Todd Kerns énekli)
10. Bent To Fly
11. Avalon
12. Spirit Love
13. Perfect Crime (Guns N’ Roses feldolgozás) (Todd Kerns énekli, élőben itt debütált)
14. Starlight (Slash dal)
15. Wicked Stone
16. April Fool
17. Fill My World
18. Doctor Alibi (Slash dal) (Todd Kerns énekli)
19. You’re A Lie
20. World On Fire

Ráadás:

21. Rocket Man (I Think It’s Going to Be a Long, Long Time) (Elton John feldolgozás)
22. Anastasia

Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Képek: Máté Évi