Május 8-án ismét hazánkban köszönthetjük Anneke van Giersbergent, aki ezúttal az A38 Hajó közönségét készül elvarázsolni legújabb szólóturnéjával, ahol minden bizonnyal felcsendülnek majd az énekesnőkéntő legfrissebb szerzeményei is.
A La Vie, La Mort, L’Amour (azaz Élet, Halál, Szerelem) című új album egy trilógiát fog képezni, aminek első etapja – a La Vie – február végén látott napvilágot, és négy dalt tartalmaz.
„Nem sokkal azután szereztem ezek a dalokat, hogy meghaltak a szüleim, és egy nyolcfős zenekarral rögzítettük őket a stúdióban. Tavaly szembe kellett néznem az élet egyik legnagyobb kérdésével, és a veszteséggel járó kétségekkel. Ezek a dalok azokra az érzelmekre és gondolatokra reflektálnak, melyeket ebben a nehéz időszakban éltem át. Zeneileg leginkább azok a 80-as és 90-es évekbeli hangzások inspiráltak, melyek fiatalon formáltak engem.” – írta még év elején Anneke, aki amúgy augusztus végén pár rendhagyó koncerten a The Gatheringgel is fellép majd újra Hollandiában.
a Fekete Zaj Fesztivál és az Echoit bemutatja:
Anneke van Giersbergen
2025. május 8. csütörtök 19:00
Budapest, A38 Hajó
Jegyek: https://www.tixa.hu/anneke-a38
Esemény: https://www.facebook.com/events/664727809361207/