Azt a bizonyos Banderas-féle filmbeli fejlövést még Steve Buscemi is irigyli Tito Larriva frontembertől, akinek népes zenekarát telt ház fogadta hétfő este az A38 Hajón. Az érdeklődést egy 21 dalos, jó kétórás, szórakoztató felkonfokkal színesített koncerttel hálálta meg a Tito & Tarantula, akik 13 év után tértek vissza hazánkba.
Egy intro után az 1997-es Smiling Karennel kezdett bele műsorába a zenekar: Tito mellett immáron jó másfél évtizede basszusgitározik és vokálozik lánya, Lolita Carroll Larriva. Akárcsak az időnként tűzpiros körmeivel pengető, lila, mellkidobós fűzőben színpadra lépő zenész, úgy a banda másik két hölgytagja sem tűnt túl visszafogottnak.
Carrie Fussell és Egaux Sells se hagyott sokat a képzelőerőnek ruházkodás terén, mi közben a háttérben hol gitároztak, hol a billentyűket vagy a csörgődobot kezelték, hol egymás lábát nyalták. Egy borotváért ugyan szívesen hazaugrottam volna nekik (érthetetlen számomra ez a mai női hónaljszőr-trend), ezt leszámítva amúgy abszolút üdítő, kissé bizarr színfoltjai voltak a színpadképnek.
A csajokkal ellentétben egész mogorván, de persze profin ütötte a bőröket Rafael Gayol, aki számos más produkció mellett Leonard Cohen oldalán is sokat zenélt, a – néhol egészen extrém, egyszerre öt gitárt is felvonultató – felállás pedig Marcus Praed gitárossal lett teljes.
Elnézve a színpadot, minden adott volt egy egészen szürreális utazáshoz egy füstös mexikói lebujba, egy valami azonban rettentően hiányzott ehhez a képzeletbeli kis kalandhoz: a hangerő, ami magával ragadna, és kiemelne a valóságból. A csordultig telt terem első soraiból és leghátulról is halknak tűnt a produkció, végül jobb elől sikerült a hangfalak elé állni, és megtalálni hallójárataimnak a megváltását, pont mire elérkezett a legnagyobb sláger After Dark.
Larriva filmes múltja jól ismert: jó barátja Robert Rodriguez, betétdalok szerzése mellett pedig olyan filmekben kapott kisebb szerepeket, mint például a Desperado. Ebben a főhős, Antonio Banderas karaktere lövi le az általa alakított Tavot – az A38-on is azon poénkodott, hogy ezt a jelenetet még Steve Buscemi is irigyelte tőle. Mégis, valószínűleg kevés olyan ember van, aki ne egyből az Alkonyadtól pirkadatigra asszociálna, ha említésre kerül a Tito & Tarantula név.
A kultikus Salma Hayek-jelenetbe estéről estére beleképzelheti magát egy csöppet a nagyérdemű, és ez az A38-on se volt máshogy. A jellegzetes gitártémával induló darabra Tito a színpadra invitált jó pár hölgyet – és egy, az eseményeket serényen mobillal rögzítő pasit –, hogy a deszkákon, a zenekar mellett lejthessék Santanico Pandemonium vámpírkirálynő erotikus táncát.
Több rövid, jópofa anekdotákat is hallhattunk egy-egy dal felvezetéseként az est folyamán amúgy. A German Fräulein című szerzeményről például megtudhattuk, hogy egy csodás, magas német nő ihlette, akiről aztán kiderült, hogy egy Helmut nevű férfi. „Megírtam akkor is” – tette hozzá élcelődve az énekes, aki a félreértések elkerülése végett Bitch című dalukkal kapcsolatban is kifejtette, hogy nem kurvákról, hanem seggfejekről szól a nóta.
A mexikói származású zenész a latino hangulatra egy kis La Bambával is ráerősített, de punk múltja is előkerült korai bandája, a The Plugz El clavo y la cruz című dalával. A buli végére egyre több energia szabadult fel mind a színpadon, mind – az amúgy többnyire elég visszafogottnak tűnt – közönségben, mintha csak táncolva átlibbentünk volna a dekadens bárból egy zajos csikánó fiesztába, mielőtt ránk szakadna a budapesti ősz komor valósága.
A koncerten elhangzott dalok:
Smiling Karen
Crime & Shame
Bleeding Roses
Machete
Jupiter
Back to the House
German Fräulein
Torn to Pieces
Sneer at the Drummer
Bitch
Clumsy Beautiful World
Slow Dream
El clavo y la cruz
Goodbye Sadie
Lady Don’t Leave
After Dark
Angry Cockroaches
18. Strange Face
19. La Bamba
20. Pistolero
21. Motorcycle Girl
Szöveg, fotók: Máté Évi
