Nem aprózta el 50 Cent a Get Rich Or Die Tryin’ jubileumi turnéját: komplett zenekarral, egy háremnyi táncossal, majdnem egy tucat színpadi szettel és hatalmas LED-díszlettel robbantotta fel az Arénát. Tűzcsóvák lőttek az égbe, konfettieső záporozott a közönségre, a háttérben pedig hol New York-i felhőkarcolók, hol brooklyni gettók graffittijei tűntek fel – a közönség pedig lelkesen pumpált az ütemekre.

Curtis „50 Cent” Jackson az elmúlt időszakban relatíve csendben volt zenei fronton, inkább vállalkozói és filmes karrierjére fókuszált. Ennek ellenére, a minden korábbi rekordot megdöntő Get Rich Or Die Tryin’ debütáló albuma 20. évfordulójára összeszedte hip-hop cirkuszát és világkörüli turnéra indult. A Final Lap Tour lehet az utolsó alkalmak egyike, hogy a rajongók élőben látják színpadon a legendát. 50 Cent megadta a módját az ünneplésnek: régi cimborája, Busta Rhymes mellett az R&B énekes Jeremih és Spliff Star is elkísérte.

Az estét DJ Scratchator indította pár feszes ütemmel, majd egy meglehetősen rövid szett erejéig Jeremih szórakoztatta a nagyérdeműt, akitől aztán hamar átvette a színpadot a Busta Rhymes – Spliff Star kettős. A tömeget utóbbi kezdte hergelni M.O.P. Anthe Up Remixére, majd megjelent trónusán maga Busta.

A duó előadása sajnos inkább emlékeztetett egy rosszul elsült stand up comedy előadásra, mint egy pörgős koncertre. A tömeg azonban láthatóan vette a lapot: az emberek mobiljukkal lelkesen kamerázták a fényárban úszó színpadot, legyen az bármilyen messze is. Busta néha már-már önelégülten mosolygott, majd kiemelte, hogy ők nem használnak különleges effekteket, mivel ők maguk azok.

A rapper lelkesen dicsérte a magyar nők szépségét, kiemelte, hogy szívesen eltöltene egy kis szexi időt egy itteni hölggyel. Néha már bántóan sok volt a duma, illetve a Scratchator által bevágott slágerrefrén. Egyik pillanatban még a White Stripes Seven Nation Army-jára vadult meg a tömeg, majd hirtelen a Queentől szólt a We Are The Champions.

Az előadó azért pár saját slágert is lenyomott, így kellemeset lötyöghettünk a Put Your Hands Where My Eyes Could See-re és a viszonylag friss Beach Ballra, majd Mariah Carey helyett kiabálhattuk a klasszikus I Know What You Want refrénjét.

A bemelegítést követően egy üvegkalickából lépett elő az est főszereplője, 50 Cent. A rapper nem aprózta el a turnét: komplett zenekarral, egy háremnyi táncossal, majdnem egy tucat színpadi szettel, tüzes effektekkel és hatalmas LED díszlettel robbantotta fel az Arénát. A mindenki által várt nyitószám, a What Up Gangsta előtt Curtis Tony Yayo-val és Uncle Murda-val kiegészülve nyomott pár rapet az I’m On Some Shit mixtape számra.

A setlist ezt követően jó érzékkel ugrált az előadó korszakai között: a 2000-es évek végi I Get Money és Hate It Or Love It után az If I Can’t következett. A rapper átöltözése és több szám alatt a táncos lányok vették át az irányítást: hol fehérneműben tekeregtek, hol sztriptíz táncosként öltáncot adtak a zenészeknek, de a How We Do alatt szólót is táncolhattak. Ezt követték a legnagyobb slágerek, a tömeg egy emberként őrült meg és pumpált a P.I.M.P. és a Candy Shop sorai alatt. A Justin Timberlake-kel közös Ayo Technology közben a táncosok fehér kalapban, medúzaszerű világító csápokkal libbentek előre, majd még egy gitárszóló is becsúszott a végére.

Jeremih többször felbukkant a színpadon, közösen adta elő Curtis-szel a Down On Me-t, majd amíg 50 Cent átöltözött, teljesen átvette a pódiumot. A fiatal zenész a zongora mellé ült és a Birthday Sex lírikus előadásába kezdett. Ám hamar megjelent egy fekete ruhás táncos, aki a zongora tetején lejtett erotikus táncot, nehogy elfelejtsük, hogy egy kemény rapkoncerten járunk.

A buli alatt végig profi volt a színpadkép, sokszor csak kapkodtuk a fejünket a fényárban. Tűzcsóvák lőttek az égbe, konfetti eső záporozott a közönségre, a LED-falon pedig hol New York-i felhőkarcolók, hol brooklyni gettók graffitijei tűntek fel. Összességében, egy profi és korrekt show-t nyomott le a rapper, ahol felvonultatta kicsit sem szerény életművét.

Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotók: Máté Évi