Napok óta forgatom a gondolataimban mit fogok írni az Avenged Sevenfold koncertről, amikor elmúlik az első élmény, de még mindig élénken ott az esemény az emlékeimben. Az amerikai csapat június 19-én először járt hazánkban, méghozzá a Budapest Parkban, a Palaye Loyale társaságában.
Az biztos, hogy ez lesz idén az első alkalom, hogy a pozitívumok mellett kénytelen leszek komfortzónából kilépve… fanyalogni. Jó, túloztam, azt azért nem érdemelné meg a banda.
A pazar, energiával teli előzenekar, a Palaye Royal csodálatos választás volt, tetszett a népnek, a frontember pedig a végén meg is ígérte – egy év múlva headlinerként térnek vissza a Parkba. Nem lepne meg, addig pedig még az idei Szigeten is el lehet csípni őket.
Mégis csak a csúcsélményre várva bámultam a színpadot, amikor a Game Overrel nyitott is a banda, M. Shadows egy könnyű, alacsony székbe ülve, maszkban indította el a dalt. Az első két track során személy szerint olyan hangzásnak érződött, amit hallottunk, mintha most állítaná be a stáb a sávokat, mintha Shadows nem hallaná magát megfelelően, és gitár fronton ugyanez volt a helyzet… A harmadik dalra aztán mintha mindez eltűnt volna, jöttek a sztorik és összerázódott a dolog.
Volt olyan rajongó a helyszínen, aki több mint 80 alkalommal látta a csapatot élőben, ez 26 éves fennállásuk alatt is mindenképpen hardcore elköteleződést jelent.
Tetszett, ahogy végig a 13 elhangzott dal között jó érzékkel, nem túl hosszan és nem túl röviden szórakoztatott minket a frontember – megkérdezte, hogy úgy nagyjából mikor fog itt lemenni a nap, elmondta hány helyen voltak eddig az idei turnén, és a közönség fújolására viccesen azt felelte, „nyugi, a többi város rátok is fújolt”, de alapvetően hozta azt a laza, profi karaktert, amit vártam tőle.
Az Avanged Sevenfold, bár nevének eredete bibliai, nem vallja magát vallásos zenekarnak. Fura is volna – gondolhatnánk – ennyi koponyával, csonttal, a kaszás ábrázolásával, de a vizuálok annyira különlegesek, és annyira a sajátjuk a kezdetektől, hogy el sem tudnám képzelni sem a borítókat, sem a színpadképet ezek nélkül.
Gyönyörűek voltak a Parkban is a vizuális elemek, a zenekar élő képének rajzolt változattá alakítása, a hátterek.
Fontos kiemelni az estéről valamit, amiért abszolút megérte megírni ezeket a sorokat: a hazai Sevenfold közönségét.
Folyamatosan figyeltem a tömeget, és a keverő előtt és mögött is minden irányban hálás, aktív, boldog arcokat láttam, semmilyen hibát, diszkomfortot fel nem vettek volna magukra, pontosan úgy ünnepelték a srácokat, ahogy azt az ember elképzeli magának, amikor egy kaliforniai garázsban elkezd zenélni. Telt házas volt a buli, így szinte reprezentatív felmérést tudtam végezni a szememmel, és ragaszkodom hozzá, hogy klassz élményként marad meg az embereknek ez a csütörtök este, ahogy nekem is.
Én a Nightmare című dalt vártam a legjobban, a 9. volt a sorban, de megérte várnom!
Szerencsés volt a dalok dinamikája, a metalcore érából a hardrockig kaptunk egy szép átfogó képet, amiért megérte bólogatni, ugrálni, ott maradni aztán a Budapest Parkban, ahogy sokan mások is tették, és akár fáradtak voltak a fiúk, akár nem, jövőre is nagyon szívesen meghallgatnám ezt a műsort újra.
Köszönjük az élményt a jelenlegi tagoknak: M. Shadows ének, Synyster Gates szólógitár, Zacky Vengeance ritmusgitár, Johnny Christ basszusgitár és Brooks Wackerman dob.
A turné további állomásain egy ehhez hasonló setlistre érdemes készülni:
Game Over
Chapter Four
Afterlife
Hail to the King
Buried Alive
The Stage
So Far Away
Nobody
Nightmare
Bat Country
Unholy Confessions
Cosmic
A Little Piece of Heaven
Szöveg: Farkas Saci
Fotók: Réti Zsolt / Rockstation